Fernando Alonso az idény végén visszavonul a Forma-1-től

Fehér Buda 2018-08-14 17:58:00
Az amerikai IndyCar sorozatban folytatja

A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso az idény végén visszavonul a Forma-1-től, írja az MTI.

A McLaren csapat honlapjának keddi beszámolója felidézi, hogy a tapasztalt versenyzőnek a mostani a 17. idénye az autósport elitsorozatában. Eddig 303 futamon indult, 22 alkalommal rajtolhatott az első helyről, 32-szer győzött és összesen 97-szer állhatott a dobogóra. Amikor 2005-ben először lett világbajnok, ő volt a szakág történetének legfiatalabb vb-győztese, egy évvel később pedig megvédte címét. A jelenlegi szezonban 12 futam után a pontverseny kilencedik helyén áll.
   

Forma-1-es pályafutását 2000-ben a Benetton tesztpilótájaként kezdte, majd a Minardi- és a Ferrari-csapat tagja volt. A Renault és a McLaren színeiben két-két alkalommal is szerepelt.
   

Fernando Alonso úgy fogalmazott, hihetetlen idényeken van túl, amelyeknek minden percét élvezte, ennek ellenére eljött az ideje a váltásnak. Köszönetnyilvánításai után hozzátette, a mostani szezon hátralévő részében nagyobb elkötelezettséggel és szenvedéllyel versenyzik majd, mint valaha.
   

Alonso elárulta, döntését már néhány hónappal ezelőtt meghozta, és arról is beszélt, új, izgalmas kihívások, új kalandok várnak rá. Bár ezekről konkrétan nem beszélt, minden bizonnyal az amerikai IndyCar sorozatban folytatja, amelynek egyik tavalyi futamán - a legendás Indy 500-on - már részt vett.
   

Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója leszögezte, Alonso a Forma-1 kiemelkedő, emblematikus személyisége, generációjának vitathatatlanul az elsőrangú képviselője, aki manapság van pályafutása legjobb formájában.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.