Fényes nappal kényeztette egymást egy pár a gimnáziummal szembeni parkban

ugytudjuk.hu 2019-08-10 11:00:00
Az sem zavarta őket, hogy a járókelők is végignézik a szerelmeskedést.

Az érsekújvári rendőrséghez érkezett bejelentés, miszerint a helyi gimnáziummal szembeni parkban a napokban délelőtt 11 óra körül egy nő és egy férfi szexelt. A parkot gyakran látogatják családok gyerekekkel, így ők is szemtanúi voltak az aktusnak.

A szlovák rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint őrizetbe vették az 52 éves nőt és a 45 éves férfit. Mindkettőjüket garázdasággal gyanúsították meg.
 

A szeméremsértő pár ügyét gyorsított eljárásban tárgyalták a bíróságon, a férfit és a nőt is egy évre felfüggesztett három hónapos szabadságvesztésre ítélték. A tárgyalást követően a nő a TV JOJ-nak elmondta, hogy részegek voltak és a férfi kezdeményezte a közösülést.

(Noviny.sk)

Szólj hozzá!

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.