Felnövéstörténet egy testét kereső jobb kéz szemszögéből

Varga Mátyás 2020-06-06 18:22:00
Bár Oscar-díjat nem érdemelt a Keresem a testemet, a saját kedvenceink között simán ott a helye.

Lassan már három hónapja, hogy bezártak a mozik. A filmrajongóknak pedig korábbi DVD lemezeik maradtak, vagy válogathatnak a különféle streaming szolgáltatók kínálatából, esetleg végső megoldásként ott a torrentezés is. Habár utóbbira nem biztatok senkit, mégis tudom, hogy mindenki használja. Úgy gondoltam, hogy gyorsan felcsapom a Netflixet és megakadt a szemem az idei Oscar-jelölt animációs filmen, a magyarul csak Keresem a testemet című animációs alkotáson. A történet már önmagában is érdekes, így gondoltam próba szerencse alapon megnézem a 80 perces történetet. A sztori bármennyire is érdekesen hangzik, de egy kézről szól, ami ahogy a cím le is lövi a poént, keresi a testét. Egész pontosan egy Naoufel nevű srác jobb kezéről van szó. Akár hiszitek, akár nem az első hangzásra szokatlan és butának tűnő alapfelállás meglehetősen érett alkotást rejt magában.

A jobb kéz kalandozása során meg kell küzdenie patkányokkal, egy galambbal, ki kell jutnia több házból is. Viszont azt, hogy végül eljut-e Naoufelhez azt nem árulom el. Igazából a film és a történet szempontjából ez nem is lényeges. Jérémy Clapin filmje ugyanis egy felnövés történet is egyben, amit nem csak Naoufel részéről követhetünk végig, hanem ahogy előbb is említettem, a kéznek is el szeretne jutni valahova. Az élet általi pofonokat és a felnőtté válást helyezi középpontba ez az animációs mivolta ellenére inkább felnőtteknek szóló film. A káprázatos zenével egy jó ideig biztos, hogy befészkeli magát a fülünkbe. Leginkább a lágy dallamokkal operál a történet, de ha a helyzet úgy kívánja, akkor pörgősebb dalokat kapunk, valamint helyenként a francia rap is fel-feltűnik.

I Lost My Body (2019) - Official Trailer

In a Parisian laboratory, a severed hand escapes its unhappy fate and sets out to reconnect with its body. During a hair-raising escapade across the city, th...

Különösen tetszett, hogy Naoufel kíváncsi, ám nem könnyű gyerekkorát és kora felnőtt éveit flashbackek kaptuk meg. Így nem csak a jobb kéz problémáktól hemzsegő útját követhetjük, hanem egy fiú férfivá válásának is szemtanúi lehetünk. Ehhez viszont jó karakterek is kellenek, akik szerves részei a filmnek. Gabriellenek először csak a hangját halljuk, de később megismerjük a Naoufelhez hasonló kicsit zárkózott lányt is. Ki nem találjátok, de kettejük között szerelem is szövődik.

A film viszont közel sem egy csöpögős alkotás, hanem inkább egy szűk másfél órás roppant intim légkört teremtő film, ami behúzza az arra fogékony nézőket. Tény, hogy az Akadémiánál esélye sem volt arra, hogy megnyerje a legjobb animációs filmért járó Oscar-díjat, de hála a jelölésnek megismerhettük ezt a filmet, aminek fantasztikus a rajzolása. Nem tudom pontosan, hogy hogyan alkották meg a kész filmet, de szinte 100%, hogy bőven használtak a már jól bevált, hamisítatlan rajzfilmtechnikákból. Káprázatos ahogy a helyszínek, a szereplők kinéznek, és bár a helyenként darabos az egyes karakterek mozgása, ez semmit sem von el a film értékeiből.

Nem egy szokványos darab, de bőven megéri megnézni a Keresem a testemet, ha valami igazán rendhagyót akarunk látni. Egyes helyeken könnyen előfordulhat, hogy a könnyeinkkel küzdünk, és valljuk be, hogy nagyon kevés alkotás képes erre. Egy igazi, mély érzelmekre ható utazás, ami ha Oscart nem is ért, de a saját kis listánkon ott a helye, amit a Netflixnek hála bármikor újra elő tudunk venni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.