Feljelentette a barátnőjét egy vegán nő, mert részegen csirke nuggets-t etetett vele

ugytudjuk.hu 2019-10-11 12:40:00
A nő annyira részeg volt, hogy nem vette észre, hogy húst eszik.

Feljelentette a barátnőjét egy 24 éves vegán nő egy ferde este után. A vegán nővel ugyanis csirke nuggets-t etetett a barátnője, csak ő közben annyira részeg volt, hogy fel sem fogta, mi történik.

A barátnő viszont elkövette azt a hibát, hogy videóra vette, ahogy megszívatja a vegán ismerősét, majd a felvételt meg is osztotta néhány közösségi oldalon, mellette pedig kommentekben kezdte becsmérelni a 24 éves fiatalt.

A lány azért annyira még magánál volt, hogy megkérdezte az ismerősét, hogy tényleg vegán kaját adott-e neki, amire ő azt válaszolta, hogy persze. Másnap aztán a testvére írt neki egy sms-t, hogy nézze meg a barátnője Snapchatjét, a lány ekkor jött rá, hogy eléggé átvágták a hússal. Ezután pedig olyan videók jelentek meg, amin a "barátai" kifigurázták a lányt, úgy tettek, mintha sírnának, amiért csirkét ettek.

A 24 éves nő gyorsan lefotózta a videókat, majd elment a képekkel a rendőrségre, ahol feljelentést tett. A rendőrség végül három embert gyanúsított meg amiért trükköztek a lány kajájával.

A lány Redditen osztotta meg a történetét, az oldal felhasználóitól azt kérdezte, hogy vajon hiba volt-e megtennie a feljelentést. A legtöbb hozzászóló azt mondta, nem ő a hibás az esetben, a barátai nem tudhatták, hogy akár ételallergiája van-e, ezért még kórházba is kerülhetett volna a szívatás után. Mások szerint azért a feljelentés egy kicsit sok, még akkor is, ha seggfejként viselkedtek a barátai a lánnyal.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.