Felgyújtották Hajdú Péter éttermét, most elfogatóparancsot adtak ki a tettesek ellen

VPP 2019-01-10 08:33:00
A celeb törökbálinti éttermének terasztát egy júliusi éjszakán próbálták meg felgyújtani.

A feltételezett gyújtogatók ellen most elfogatóparancsot adtak ki - derítette ki a Blikk. Az esetet kamerák rögzítették, ami nagyban segíti a rendőrök munkáját. 

Az egyénként elég bénácskán sikerült gyújtogatás ügyében jó ideig rongálás miatt, ismeretlen tettes ellen folyt nyomozás, de úgy tűnik, már azonosították a két gyanúsítottat, akikről kiderült, hogy montenegróiak. A bűncselekmény elkövetése előtt nem sokkal lépték át Tompánál a határt külföldi rendszámú autójukkal.

Az már a nyomozás kezdetekor világossá vált a rendőröknek, hogy nem éppen profi bűnözőkkel állnak szemben. Az egyik gyanúsított annyira bénán csinálta a dolgokat, hogy végül a saját haja is lángra kapott, a tüzet ráadásul egy gázpalack mellett pár méterrel gyújtották meg, úgyhogy óriási szerencséjük van, hogy nem robbantak fel a palackkal együtt.

A lapértesüléseit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság később megerősítette.

Szólj hozzá!

A kínai agyagkatonáktól a kortárs festészetig – izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Tárlatvezetések, egy új kiállítás megnyitója és különleges időszaki ajánlatok is szerepelnek az eheti kínálatban.

Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökének

A DK üzent a károgóknak: folytatni kívánja munkáját, és továbbra is képviselni kívánja az európai, baloldali értékeket valló választókat Magyarországon.

Az önkormányzat segítségével újranyitották a Szombathely-Szőlősnél kialakított P+R parkolót

Ezt a parkolót is azbeszttel terhelt zúzalékkal szórták le, ezért kellett lezárni.

Ugytudjuk: Diószegi Judit vezeti a gyermekvédelmi vizsgálóbizottságot

Információink szerint a győri országgyűlési képviselőt választották meg a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró parlamenti testület élére.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínházi Fesztivált, amelynek ismét Győr adott otthont

Fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot, az ország számos pontjáról érkezett ifjú színjátszók több napon át mutathatták be előadásaikat a városban.

Éjszakai vasúti karbantartások lesznek a Győr–Hegyeshalom vonalon

Abdán és Öttevényen is zajjal járó munkákra kell készülni június végén, a MÁV a vasúti pálya biztonságos üzemeltetése érdekében végez karbantartásokat.

Hétfőn hajnalban kizuhant egy diák, egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről

A diák életben maradt, az oktatási és gyermekügyi miniszter közleményt adott ki a témában.

Hogyan válaszd ki az ideális fogszínt?

A fogszín kiválasztása több figyelmet igényel, mint azt elsőre gondolnánk.

Gyermekotthon vezetője és nevelői ellen emelt vádat a Soproni Ügyészség

A vádlottak bántalmazták, és büntetésben részesítették a speciális gyermekotthonban élő gyermekeket.

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.