Felbolydult a politikai élet Csepregen: összeveszett az alpolgármester és a polgármester

Pintér Bence 2020-07-09 14:17:00
Októberben még együtt indultak az egykori fideszes városvezető ellen, mára azonban kiderült, hogy nem tudnak együtt dolgozni. Horváth Zoltán polgármester leváltotta helyettesét, aki azonban úgy gondolja, hogy csak a munkáját végezte.

Mi folyik itt Csepregen? – kérdeztük tavaly októberben, mikor kiderült, hogy a Vas megyei kisvárosban a korábban a Fidesz színeiben induló, majd függetlenként továbbra is a kormánypárt által támogatott polgármester, Vlasich Krisztián a saját csapatából kapott kihívót a fiatal Horváth Zoltán személyében, aki aztán meg is nyerte a választást.

Most azonban ismét áll a bál Csepregen:

Horváth ugyanis leváltotta alpolgármesterét, a vele a választáson szövetségben induló dr. Dénes Józsefet

egy rendkívüli testületi ülésen, amit Dénes szerint szabálytalanul hívtak össze. Na de mégis, mi történt Csepregen?

Érett már a konfliktus

Az ügyet taglaló blogposztok és Facebook-bejegyzések alapján azonban a döntés nem valami váratlan fordulat eredménye; a helyzet ugyanis nem gyorsan, hanem hónapok alatt mérgesedett el: a polgármester elmondása szerint Dénes nem hagyta dolgozni a hivatali dolgozókat, miközben blogján sértő hangnemben nyilatkozott munkájukról „Azzal a szomorú felismeréssel kell szembenéznem, hogy az a kohézió, amit a sikeres városvezetés megkövetel a polgármester és alpolgármester között, a mentalitás-, hozzáállás-, ambíciók- és úgy általában személyiségbeli különbségek miatt létrejönni nem tud” – írta a polgármester szerdán egy Facebook-posztban.

Dénes csütörtök reggeli blogbejegyzésében a polgármester kritikáira nem reagált (ezt egy későbbi Facebook-bejegyzésben tette meg), viszont továbbra is sérelmezte, hogy egy szabálytalanul összehívott ülésen döntöttek a leváltásáról – amelynek tényéről ő egyébiránt csak a Facebookról értesült, az ülés kivonatát csak ma kapta kézhez, bár arról, hogy lesz ilyen ülés, tudott, mivel még aznap is egyeztetett a polgármesterrel.

Telefonon kerestük meg a feleket, hogy tisztázzunk pár kérdést. A konfliktus mostani elmérgesedése ahhoz köthető, hogy a jegyző és a polgármester utóbbi elmondása szerint saját költségén szervezett a hivatali dolgozóknak egy csapatépítő tréninget, amire Dénest nem hívták. Az alpolgármester azonban a polgármestert helyettesítve írásbeli figyelmeztetést küldött a jegyzőnek, szerinte azonban nem önmagában azért, mert csapatépítő tréninget szervezett, hanem azért, mert erről a város lakóit szerinte nem értesítették.

A polgármester szerint ezzel a lépéssel Dénes visszaélt a hatalmával. Dénes szerint viszont az előző városvezetés alatt is jegyzőként dolgozó dr. Balogh László dróton rángatja a polgármestert.

Horváth erre azt mondja: nagyon jó a munkakapcsolata a jegyzővel, nagyon jól tudnak együtt dolgozni és megosztani a feladatokat.  

Az is kiderült, hogy az alpolgármester és a polgármester az elmúlt hetekben többször is beszélgettek arról, hogyan oldják fel a konfliktust: a polgármester azt kérte, hogy Dénes álljon le a sértő hangú blogbejegyzésekkel, aki erre azonban nem volt hajlandó, mivel a posztokat nem találta sértőnek és szerinte a vélemény- és szólásszabadság része, hogy blogot vezet.

Mindkét fél úgy emlékszik vissza, hogy a másik fél részéről voltak fenyegető hangvételűek ezek a beszélgetések.

Dénes szerint vicc, hogy gyakorlatilag azzal támadják, hogy végezte a munkáját, Horváth szerint viszont olyan rossz hangulat uralkodott már a hivatali dolgozók között Dénes kommunikációs stílusa és a blogbejegyzések miatt, hogy fennállt annak a veszélye, hogy sokan inkább otthagyják a hivatalt.

Na de ki lesz az alpolgármester?

Horváth Zoltántól megkérdeztük, hogy ki lesz az alpolgármester, és mikor döntenek erről. Mint kiderült, egyrészt erről még egyeztetnek, másrészt a csütörtökön négy órakor kezdődő rendes testületi ülésen nem tudnak dönteni róla, mert a javaslatot tegnap délig be kellett volna nyújtani.

Horvát szerint a megoldás az lesz, hogy újabb rendkívüli ülést hív majd össze, hogy megválasszák az új alpolgármestert.

Mindeközben Dénes a tegnapi nap folyamán fegyelmi indítványt tett a polgármester ellen, mivel szerinte Horváth – az ő többszöri figyelmeztetése ellenére is – olyan dolgokat nézett el a jegyzőnek, amit nem kellett volna. A fegyelmiről a testület dönt majd, ahol azonban – mint az Dénes leváltásánál látszott – a polgármesternek megvan a többségi támogatása.

Szólj hozzá!

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.