Fél millió forintot nyert Czeglédy Csaba a Hír Tv ellen indított, nyertes perében

Farkas Bazsi 2020-05-16 08:52:00
Szombathelyi szociálisan rászorultakat fog segíteni ez a pénz.

Vannak dolgok, amik nem változnak: ismét jogerősen pert nyertem a fideszes propagandagépezet ellen. Most éppen a HírTV szerzett sokadszor papírt arról, hogy hazudik, mint a vízfolyás - írja Facebook-posztjában Czeglédy Csaba, független önkormányzati képviselő.

A politikus így folytatja:

Ezt híresztelték valótlanul:
„A magyar hatóságok tudomására jutott, hogy külföldi pénzintézetekben több széfje van a Gyurcsány-párt EP-listáján szereplő Czeglédy Csabának – értesült a Magyar Nemzet. A politikus tehát jelenleg zavartalanul utazhat külföldre, hozzáférhet féltett irataihoz, esetleges vagyonához, de megsemmisíthet perdöntő bizonyítékokat is.”

Természetesen a perben semmit nem bizonyítottak.
Míg az elsőfokú bíróság nem teljeskörűen adott nekem igazat, és sérelemdíjat sem ítélt meg, a másodfokon eljárt ítélőtábla tudományos igényességgel megírt ítéletében helyre tette a dolgokat.

A HírTV most fizethet fél millió forintot - sajnos közpénzből -, amiből Szombathelyen a szociálisan rászorultakat fogom segíteni.

És ha már ítélet, nem megyek el szó nélkül amellett, hogy a kormánypárti sajtó azon örömködött, hogy Budai Gyula ellen pert vesztettem.
Van számukra egy rossz hírem: Budai Gyulának mostantól papírja van arról, hogy hazug és futóbolond.

Hazug, mert a bíróság jogerősen megállapította, hogy valótlanságokat állított rólam. Futóbolond, mert a bíróság szerint nem lehet a szavait komolyan venni.

Idézem:
“A politikusnak – a sajtószervtől eltérően – alapvetően nincs olyan kötelezettsége, hogy a sajtó által nyilvánosságra hozott információkat ellenőrizze, azokat elfogultság nélkül mutassa be. Más megítélés alá esik, ha az ellenőrizetlen, valótlan információkat a politikus hozza nyilvánosságra és tárja a nagyközönség elé sajtó útján.
Nem lehetett a peradatok alapján arra következtetést levonni, hogy [Budai Gyula] alperes tudott a megszólalásainak alapját képező információk valótlanságáról, vagy az adott helyzetben, mint politikustól ez elvárható lett volna, mivel [dr. Czeglédy Csaba] felperest érintő állítások nyilvánvalóan alaptalanok, kétségbe vonhatóak, pl. névtelen, vagy ismeretlen forrásból származnak.”

Majd a Kúria fogja véglegesen eldönteni, hogy Budai csak hazug, vagy mellette futóbolond is.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.