Fél évszázada készült el az első magyar koncertlemez

Fehér Buda 2020-05-30 19:24:00
A Metro együttes honosította meg a koncertfelvételeket.

Fél évszázada készült el az első magyar koncertlemez, a Metro együttes Egy este a Metro Klubban... című korongja. A jubileum alkalmából Sztevanovity Zorán és Dusán, valamint Frenreisz Károly idézte fel a lemez és a zenekar történetét az MTI-nek.

A Metro (korábban Zenith) a hatvanas évek legelejétől működött, az évtized második felében az Illés és az Omega mellett a legnépszerűbb magyar beatzenekar volt. Az együttes 1961-től játszott a fővárosi Metro Klubban (ez lett a névadó), amely 1966-ban költözött a Dohány utca 22-24. alá, az egykori Árkád Bazár épületébe.

"Ezerkétszáz Metro Klub-tagsági igazolványt adtak ki, de a koncertterembe csak ötszázan fértek be. Minden héten szombaton és vasárnap játszottunk ott, általában szünetekkel négyszer negyvenöt percet. Éveken át, folyamatosan telt házzal" - mondta Zorán.

1965-től a Sztevanovity fivérek, Zorán (ének, gitár) és Dusán (ritmusgitár) mellett Schöck Ottó (billentyűs hangszerek), Frenreisz Károly (ének, basszusgitár, szaxofon) és Brunner Győző (dob) alkotta a Metro klasszikus felállását. 1967-68-ban, amíg Frenreisz és Brunner Nyugat-Európában "vendéglátózott", Rédey Gábor és Veszelinov András helyettesítette őket.

"Korábban elsősorban a kor angol nyelvű beatslágerei voltak repertoáron, bár megjelent néhány magyar nyelvű kislemezünk" - emlékezett vissza Frenreisz Károly.

A Metróval az évtized végére nagyon futott a szekér, 1969-ben megjelent a csapat stúdiólemeze is.

A zenekarnak fontos lett volna, hogy mielőbb újabb lemezük jelenjen meg, mert a koncertrepertoárjuk nem volt elég bő, nagyon kellettek az új dalok, de a hanglemezgyár csak később akart újabb Metro-stúdiólemezt kiadni - mondta Sztevanovity Dusán.

Mint Zorán felidézte, legtöbb daluk zeneszerzője, Schöck Ottó (ő írta az Ülök egy rózsaszínű kádban című slágert) 1970 elején kiszállt a Metróból, mert elege lett az állandó koncertezésből, a sok utazásból, helyét a dzsessz-színtér egyik elismert alakja és igen érdekes figurája, Fogarasi János vette át. Neki volt Magyarországon először saját Hammond-orgonája, ami a Metro számára új távlatokat nyitott. Ő játszotta a legfontosabb szerepet az Egy este a Metro Klubban... című lemez létrejöttében.

"Fogar a Filmgyárban dolgozott hangmérnökként, hozzá tudott férni stúdióminőségű magnóhoz, egy UHER készülékhez, ami elfért a Hammond tetején és képes volt profi sztereóhangzást biztosítani. Mikrofonokat is szerzett, ami nélkülözhetetlen volt a koncertfelvételhez" - jegyezte meg Zorán.

A koncertfelvétel 1970. május 30-án és 31-én, szombaton és vasárnap zajlott. Bár szó sem lehetett utókeverésről, mai füllel is jól szól az anyag. "Amikor az A oldallal végeztünk, átmentünk az emeleti irodába, visszahallgattuk a számokat, és ha hiba volt, újravettük azokat. A közönség tudta, hogy lemezfelvétel készül, nagyon együttműködően, aktívan állt a dologhoz" - mesélte az énekes.

Frenreisz Károly kitért arra, hogy akkoriban semmilyen profi technika, az élő felvételhez szükséges többsávos keverőpult nem állt rendelkezésre Magyarországon.

Az Egy este a Metro Klubban... című lemezen hallható tizenegy szám egyike sem szerepelt korábbi Metro-lemezen. Eljátszották mások mellett a Hol az a hely, a Kócos ördögök, Az én életrajzom és a Könnyűvérű lányok című új dalt. A zene progresszívebb, mint az 1969-es Metro-lemez inkább bohókás számai, Dusán szövegei elmélyültebbek, komolyabb témákat érintenek.

"A zenekar útkereső időszakában volt, amit Fogar dzsesszes attitűdjével próbáltunk betölteni. A lemezre Karesz hét dalt írt, Zorán hármat, Fogar egyet" - idézte fel Dusán.

A Metro a lemez megjelenése után eljutott Svédországba és Finnországba, a turkui fesztiválon ötvenezer ember előtt játszottak nagy sikerrel, olyan nevek társaságában, mint a Colosseum, a Mungo Jerry vagy a Family. A csapatból azonban 1971-ben Frenreisz (az alakuló LGT-hez csatlakozott), Brunner (a Taurusba ment) és Fogarasi is kilépett, Dusán pedig abbahagyta a zenélést. A Metro számos tagcsere után 1972 nyarán oszlott fel.

"Ami velünk történt, az sok más zenekarban is lejátszódott. A különféle zenei stílusok begyűrűzése, a hazai lehetőségek szűkössége, az erős egyéniségek nem kedveztek az együttmaradásnak" - fogalmazott Zorán.

Frenreisz Károly hozzátette: a hatvanas években kevés zenekar kapott lehetőséget, de amelyik igen, annak széles körű közönségigénynek kellett megfelelnie, ebből fakad a Metro-dalok eklektikussága.

A később az LGT, a hetvenes évek közepén szólópályára lépő Zorán, Katona Klári és számos más előadó vagy A Padlás című musical szövegeit is jegyző Sztevanovity Dusán szerint a Metrónak írt szövegei a zeneszerzőkhöz történő túlzott alkalmazkodni akarást tükrözik. "A Metro után azt gondoltam, nem fogok többé dalszöveget írni, egészen addig, amíg Presser Gábor nem találta ki, hogy Zorán szólólemezén velem szeretne dolgozni".

A Metro 1992 márciusában a Budapest Sportcsarnokban (Schöck Ottóval) újra összeállt, majd 2001-ben a Népstadionban az Illés-Metro-Omega szuperkoncerten ismét - ezen Fogarasi János zenélt velük; Schöck Ottó 1999-ben hunyt el.

Azóta nyilvánosságra került, hogy a 2012-ben elhunyt Fogarasit a hatvanas években Gara fedőnéven beszervezte az állambiztonság, de az MTI-nek nyilatkozó három Metro-tag egyöntetűen azt mondta, hogy nem tapasztaltak semmit, ami ügynöki tevékenységre utalt volna nála.

Zorán ma is sikeres szólóelőadó, Frenreisz Károly 1973 óta a népszerű Skorpió vezetője, a negyedik még élő tag, a dobos Brunner Győző hosszú ideje Kanadában él.

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.