Falhoz vágtak egy diákot a gyöngyöspatai iskolában

Abcúg/Zsilák Szilvia 2019-09-18 11:19:00
Tankerületi vizsgálat indult az egyik vezető ellen testi bántalmazás miatt a gyöngyöspatai iskolában.

Az egyik édesanya azért tett feljelentést, mert állítása szerint az egyik vezető a szeme láttára olyan erővel nyomta fel a tizenkét éves gyerekét a falra, hogy a fia testén zúzódások keletkeztek. Vasárnap útjára indult egy petíció is, amit eddig több száz gyöngyöspatai roma és nem roma szülő írt alá annak érdekében, hogy közös erővel távolítsák el az érintett személyt a pozíciójából - írja az Abcúg legújabb cikkében.



Kedd reggel körülbelül huszonöt, többségben roma szülő várakozott békésen a gyöngyöspatai iskola előtt. A szülők azért gyűltek össze, mert az egyik édesanya feljelentette az intézmény egyik vezetőjét, aki állítása szerint múlt hét kedden a szeme láttára fizikailag bántalmazta a fiát. Vasárnap útjára indult egy petíció is, amit eddig több százan írtak alá, annak érdekében, hogy eltávolítsák az illetőt a pozíciójából. Az ügy miatt kedd reggel az intézménytől néhány méterre található Együtt Gyöngyöspatáért Baráti Kör Egyesület épületében a Hatvani Tankerületi Központ képviselői folytattak vizsgálatot, külön-külön meghallgatták az édesanyát és az érintett vezetőt.


(Baranyi Richárdné, a gyermek édesanyja a meghallgatás után.)

Az érintett vezetőt vasárnap az iskola központi e-mail címén szerette volna az Abcúg újságírója elérni, azonban ezidáig nem érkezett válasz a megkeresésükre. Hétfő délelőtt az iskolát hívták fel, de a vezetékes telefont többszöri próbálkozásra sem vették fel. Kedden pedig a meghallgatás után, az udvaron szerettek volna beszélni vele az ügyről, ő azonban nem adott interjút, mert “dolga volt az iskolában”. Pedig szerették volna tőle is megkérdezni, hogy valóban történt-e fizikai erőszak, és hogy ki lépett fel először támadólag az ebédlőben.

Láttam, hogy odavágta a fiamat a falhoz

Az édesanyával, Baranyi Richárdnével azonban sikerült beszélni, aki az iskola konyháján dolgozik, és állítása szerint saját szemével látta az eseményeket.

Kedd délután történt, a második csoport érkezett volna ebédelni, amikor jöttek a gyerekek, odaálltam a helyemre, hogy kiosszam a levest. Egy nagy puffanást hallottam, kinéztem az ebédlőbe nyíló kisablakon, és láttam, hogy odavágta a fiamat a falhoz, és szorította a két vállát. Kiszóltam, hogy itt vagyok, ha van valami probléma, azt beszélje meg velem. De nem engedte el a fiamat, még néhány percig tovább szorította a vállát. Gyorsan kiszaladtam az ebédlőbe, csak akkor engedte el végül, amikor felemeltem a hangomat, hogy azonnal hívom a rendőrséget. Ezután ő megfenyegetett, hogy azonnali hatállyal keressek a fiamnak egy iskolát, teljesen ki volt fordulva önmagából. A gyerek sírógörcsöt kapott, rögtön a hátam mögé tettem, hogy nehogy megpróbálja újra bántani. Elhoztam a körzetes doktornőhöz, hogy vegyen látleletet, és elmentem a rendőrségre feljelentést tenni – mondta az édesanya.

Az anya a telefonjával lefotózta a tizenkét éves gyermek sérüléseit, a képen a gyermek vállán piros foltok láthatóak. Az édesanyát megkérdezték, hogy más láthatta-e az esetet, ő azt mondta, több diák, akik az ebédre vártak, és egy másik vezető beosztású személy is jelen volt.


(A biztonság kedvéért lefotózta a fia vállán található sérüléseket.)

A gyerekeim sírva jöttek haza

Az édesanya azt nem látta, hogy mi váltotta ki az összeütközést, a gyereke viszont azt mesélte, hogy “a testvére integetett be az udvarról az ablakon keresztül, (az egyik vezető) pedig rá akarta csukni a kezére az ablakot. A fiam kiállt a sorból, és megjegyezte, hogy ezt nem kellene, s e szóváltást követően kezdte őt bántalmazni a vezető”.

Az egyik édesapa, akinek a gyereke látta az eseményeket, a következőt mondta el az Abcúgnak:

A gyerekeim sírva jöttek haza, majd pedig elmondták, hogy mi történt. Az ebédért álltak sorba, a nyitott ablakon keresztül a gyerek testvére integetett be a fiúnak, (az egyik vezető) pedig majdnem rácsukta a gyerekre az ablakot, erősen kifelé tuszkolta a kezét. A fiú kilépett a sorból, hogy hagyja abba, mert fáj neki. Megkérdezte tőle, hogy mit csinálsz, csávó, erre a szóra bedühödött, megfogta, föltette a falra, és körülbelül két percen keresztül szorította – számolt be Csemer Géza.

Több százan írták alá a petíciót

(Egy édesanya aláírja a petíciót.)

Csemer Géza szerint sok nem roma szülő is aláírta a papírt, mert nincsenek megelégedve a vezetővel. “Sok magyar anyukával beszéltem, akik azt mondták, hogy elsősorban a vezető miatt nem ide járatják a gyereküket, hanem Gyöngyösre. Nem az van most Gyöngyöspatán, hogy a romák a magyarok ellen vannak, hanem van egy közös problémánk, amit szeretnénk közösen megoldani” – mondta el az apa.

(Léderer Tamás, a helyi NapSukár Tanoda vezetője.)



“Körülbelül kétszázan már alá is írták a petíciót”, mondta Léderer Tamás, a NapSukár Tanoda vezetője. A vezetőnek fontos szerepe volt az ügyben, aznap este több szülő is őt kereste meg telefonon, hogy baj van. Másnap a helyszínre ment, ahol az anyával és a tanoda diákjaival beszélgetett.

“Saját szememmel láttam a többi gyereken a félelmet, ami elég ijesztő volt”

– idézte vissza Léderer. A tanoda közbenjárására vizsgálatot kezdeményezett a tankerület, emellett az alapvető jogok biztosához is fordultak.


Nem ez lehet az első eset

A megjelentek közül többen ebbe az iskolába jártak korábban, és vissza tudtak idézni kisebb-nagyobb fizikai bántalmazásokat, amelyekből nem lett rendőrségi ügy. Az egyik férfi például arról számolt be, hogy amikor még az iskolába járt a testvére védelmére kelt, mert az érintett személy az egyik karja közé szorította be a testvére fejét . “De nem csak ez volt a baj, nem tanultam meg rendesen írni sem, olyan csúnyán írok, hogy szégyen. Nem kaptam megfelelő alapot, hogy tovább tanulhassak, jelenleg a határban dolgozok, meg Pesten az építőiparban” – mondta Csemer Zoltán.

Az egyik nem roma édesanya elmondta, hogy azért jött el, mert az szeretné, hogy mire a gyerekei nagyobbak lesznek, nyugodt szívvel írathassa be őket a helyi iskolába, és ne kelljen ingázniuk. Szerinte az óvodában mintaszerűen oldják meg a roma és nem roma gyerekek nevelését, ott még fele-fele arányban vannak jelen. A nemrég gyönyörűen felújított iskolával szerinte az a baj, hogy a jelenlegi vezetőség nem tud olyan környezetet teremteni, ahol nyugodtan folyhat a tanítás, nem tudják kezelni a magatartás-problémákat. Erre csak rátesz még egy lapáttal, hogy sok tanár elment, és összevonták az évfolyamokat.

Szegregáció miatt folyik kártérítési per

Gyöngyöspatán egyetlen általános iskola van, a Nekcsei Demeter Általános Iskola, ami nem először kerül be a hírekbe. A Kúria már 2015 márciusában világossá tette, hogy a gyöngyöspatai általános iskola roma diákjait jogellenesen különítették el nem roma társaiktól 2004 és 2014 között, s a szegregáció miatt alacsonyabb minőségű oktatást kaptak. Jelenleg pedig egy kártérítési per folyik, amit 2015-ben az érintett gyerekek indítottak az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) segítségével, hogy kártérítést kapjanak az iskolától, és az állami iskolafenntartó tankerülettől. Az ügyben múlt hét szerdán hirdettek volna másodfokú ítéletet, azonban a tárgyalást elnapolták.

Az Abcúg elküldte kérdéseit a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságnak, akik arról tájékoztatták őket, hogy “az említett esettel kapcsolatban feljelentés érkezett hatóságunkhoz. A Gyöngyösi Rendőrkapitányság testi sértés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.”


(A szülők békésen gyülekeztek kedd reggel a gyöngyöspatai iskola előtt.)

Szólj hozzá!

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.