Az alapszakasz során oda-vissza legyőzte az Egis Körmend a Falco-Vulcano Energia KC Szombathelyet, írja a BB1.hu. A Falcónak így volt miért revansot vennie. A szombathelyiek sem várták rossz formában a találkozót, hiszen hét mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, ám náluk már csak a körmendiek szerepeltek jobban, akik a tabella éléről várták a meccset, zsinórban megnyert tíz mérkőzéssel a hátuk mögött.

Két perc telt el, amikor Price triplája után 9-2-re lépett meg a Körmend. Váradi hárompontosaival fokozatosan talált magára a Falco, és 11-11-nél utolérte a hazaiakat. Jól mentek a kinti dobások a sárga-feketéknek, így a körmendiek nem tudtak igazán meglépni. Az utolsó percben Curry 21-20-ra hozta fel csapatát, ám a dudaszóra még Ferencz távolija is behullott (24-20).

Reddic és Ferencz pontjaival indult a második találkozó, de nem tudott közelebb kerülni a Falco. Pár ponttal folyamatosan a Körmend tartott előrébb. Sok pontatlan befejezés volt mindkét oldalon, amit Price kosara tört meg. Nem játszott jól a Falco, mégis sikerült visszajönnie 37-33-ra Bruinsma ziccerével. Zollner időkérése használt, 43-33-nál már Okornnak kellett időt kérnie. Reddic révén visszajöttek a meccsbe a vendégek, de a hajrá a piros-feketéknek jött össze jobban. Thames duplája behullott dudaszóra, ráadásul a ráadás ziccer is (50-39).

Egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült a harmadik negyed nagy részében. Tizenöt pont körül állandósult a vezetésük, a Falco képtelen volt csökkenteni a különbséget. Dobásaik kimaradtak, így nyugodtan tekinthették a körmendi drukkerek a meccset. Az utolsó percben a sárga mezesek némileg magukhoz tértek, és Reddic zsákolásával befejezve a játékrészt visszajöttek nyolc pontra (72-64).

Egis Körmend - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 95-88 (24-20, 26-19, 22-25, 23-24)
Felsőházi középszakasz, 4. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs., Praksch P., Török R. (dr. Páli K.)
Körmend: Bradford 6, Németh Á. 7/3, Price 22/6, Hammonds 7/3, Delas 14. Csere: Thames 12/3, Ferencz 15/15, Csorvási 12.
Falco: Govens 7/3, Curry 14/6, Váradi 12/6, Bruinsma 20/6, Tóth N. -. Csere: Reddic 24, Balmazovics 2, Perl 9/3, Bíró -.
Szólj hozzá!
A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.
Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.
A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.
A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.
Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.
Elkelne még Paár ilyen ember a bajban! :-)
Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.
Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.
Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.
Programajánló light.
Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.
A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.
A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.
Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.
3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.
Igaz csak három hónapig.
A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.
A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.
