A gyenge utolsó negyednek köszönhetően kikapott a Falco

Vágvölgyi Bálint 2018-12-23 19:54:00
Az utolsó játékrészben 14 pontot vert a szombathelyiekre a Jászberény.

A Falco a Váradi - Norfleet, Pustahvar, Balmazovic, Reddic összeállításban kezdte a meccset - kezdte a meccs tudósítását a csapat hivatalos honlapja. Már 12 másodperccel a feldobás után Pustahvar sikeres triplát engedett el, majd Reddic nem hibázott közelről, 0-5. A 2. perc végén Reddic újra betalált, majd Coleman sikeres büntetői jelentik az első hazai pontokat, 2-7. Ezután Reddic csak 1 büntetőt értékesített, viszont Rakic kétszer is betalált közelről, majd Váradi is pontos volt, a negyed felénél 6-10. Aleksandrov is feliratkozott a pontszerzők közé, majd büntetőből is sikeres, ehhez még jött Coleman duplája és 15-14-nél először vezet a Jászberény. Csak másodpercekig volt ott az előny, mert Váradi büntetőkből újra megfordította az eredményt, 15-16. Aztán az utolsó pillanatokban Pitts is hozzátette a magáét, ezzel 17-16 a negyed vége.

Pitts triplájával indul a második negyed, majd Curry szerzett egy triplát, 20-19. Tóth Norbert közelijével újra vezetünk, 20-21. Minimális jászberényi vezetésnél Gasper Okorn kért időt a negyed felénél. Coleman egy büntetőt bedobott, egyet kihagyott, majd Pitts közelijével már 27-23 volt az állás. Tóth Norbert büntetői révén zárkózott a Falco. Pantelic büntetője után Pitts technikait vétett. Balmazovic triplája nagyon jókor, a szünet előtt 1 perccel jött, 30-31-re vezetett a szombathelyi csapat. Több kosár nem is esett az első félidőben.

A második félidő Balmazovic triplájával indult, majd Coleman zsákolt, 32-34. Balmazovic újabb tripla szerzett, 32-37. Pantelic mezőnyből volt eredményest, majd büntetőt is értékesít, aztán Curry-kosár követlezett, 35-39. A negyed közepén 42-44 volt az állás. Pustahvar közelről dobott a kosárba, Curry pedig nagyon távolról, 42-49. Aleksandrov sikeres büntetői, majd Balmazovic immár ötödik triplája következtek, 44-52-nél jött is a hazai időkérés. Coleman is betalált kintről, aztán büntetőből Balmazovic, majd Curry közelről volt eredményes, ezzel már 47-55. A záró felvonás előtt nyolc ponttal vezetett a Falco.

A negyedik negyedben nem adták fel a hazaiak, Aleksandrov triplával nyitott, 50-55. Pustahvar triplája a Falco szempontjából jókor jött, majd Pitts büntetőből volt eredményes, 52-58. Váradi Benedek közelről talált be, majd Pitts szépített büntetőkből, 54-60. A vége előtt 6 perccel Pitts triplájával egészen közel került a hazai csapat a sárga-feketékhez, 57-60. Okorn időt kért. A negyed felénél mindkét oldalon sok volt a hiba, majd Aleksandrov talált be, amire Norfleet egy hármast válaszolt, 59-63. Pitts egyenlített, 63-63. Ezután át is vette a vezetést a hazai csapat. Tóth Norbert és Curry pontjaival is egál volt az eredmény, 67-67. A végjátékot elrontotta a Falco, 73-67-re nyert a Jászberény.

JP Auto-Jászberényi KSE - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 73-67 (17-16, 13-15, 17-24, 26-12)

JKSE: Pitts 23/6, Rakics 9/3, Coleman 16/3, Alekszandrov 19/3, Pantelics 4. Csere: Kerpel-Fronius 2, Brbaklics -, Cseh -.

Falco: Norfleet 5/3, Váradi 8, Pustahvar 8/6, Balmazovic 16/15, Reddic 7. Csere: Tóth N. 7, Bíró -, Curry 16/12.

Szólj hozzá!

Miért érdemes külön pihenőzónát kialakítani a kertben?

A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.