A BBC készített riportot olyan technikusokkal, akik gyakran ötven méteres magasságban dolgoznak. Francois Botha például arról mesélt, hogy egy hasonló munka közben olyan közel húzott el mellettük egy vadászrepülő, hogy szemközt nézett a pilótával. Rendesen rájuk hozta a frászt a nem mindennapi találka, de Francois szerint biztonságos távolságban volt tőlük a repülő, a pilóta csak azzal akart felvágni, hogy milyen alacsonyan tud repülni.

Fotó: BBC
Francois már húsz éve dolgozik az iparban, Dél-Afrikában volt idegenvezető. A 42 éves férfi szerint az első mászás előtt mindenki retteg, még azok is, ő még húsz év után is fél attól, hogy egyszer leesik. Francois azt mondja, nyugtatja a tudat, hogy rendszeresen ellenőrzik a felszerelésüket, és hogy minden mászást a legapróbb részletekig megterveznek.

Fotó: BBC
Hasonló élményekről számolt be a BBC-nek Paul Smith is, aki a technikusi meló előtt katona volt, egy mesterlövész alakulat parancsnoka volt, harcolt Irakban és Boszniában is. Paul a leszerelése után új karrierre vágyott, habár a veszély még most sem kerüli el, hiszen mostanában több emeletnyi magasban himbálózik egy kötélen.
Ennek ellenére a 35 éves szakember szerint nem annyira veszélyes a munkájuk, mint azt sokan gondolnák. Paul azt mondja, hogy az előző munkája során szerzett tapasztalatait az új munkahelyén is hasznosítani tudja, a katonaként eltöltött évek megtanították arra, hogy hogyan kell a lehető legprecízebben dolgozni. Szerinte csak a külső szemlélők szerint hajmeresztő, amit csinálnak, ők viszont pontosan tudják, hogy mennyi óvintézkedés előzi meg a munkát. Ő úgy gondolja, hogy sosem fog a mélybe zuhanni, habár azt elismeri, hogy vannak néha balesetek.

Fotó: BBC
Ezt megerősíti a kötéllel biztosíva dolgozók nemzetközi egyesülete, az IRATA is, ők arról számolnak be, hogy a hozzájuk tartózó 475 cégen belül tavaly három halálos baleset történt. 61 országban vannak jelen, 1989 óta 11 halálesetről tudnak. Persze vannak másfajta balesetek is, néha megsérülnek a kötelek, máskor a szakemberek ejtenek le valamit. 2017-ben például az egyikük leejtett egy sisakot, ami 38 emeletnyi zuhanás után csapódott földbe.

Fotó: BBC
Francois szerint azonban nem az emberi mulasztás, hanem az erős szél és az extrém hőmérséklet az, ami veszélyt jelent rájuk. Francois dolgozott az Északi-tengeren is, olajfúrókat segített építeni. Azt mondja, hogy ez volt a karrierjének a legnehezebb pontja, többször napokig nem tudták elhagyni a fúrótornyokat a hatalmas viharok miatt.
A 42 éves férfi szerint sosem szabad alábecsülni a gravitációt, mert az mindig figyel. "Ha sokat kekeckedsz vele, akkor egyszer majd visszaharap" - mondta.
Szólj hozzá!
A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott.
A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.
Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég.
Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más.
Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen.
A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül.
Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott.
153 szavazattal nyert is a városban a fideszes jelölt a tiszással szemben.
Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol.
A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.
A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.
A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.
Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.
Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.
A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.
A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.
Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.
Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést
