Északnyugaton és az Alpokalján várható károkozó vihar – piros riasztás várható

Csarnó Ákos 2023-07-12 16:07:00
Ma éjjeltől!


A piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok is kialakulhatnak szerda éjjel, a fő károkozó jelenségek leginkább északnyugaton és az Alpokalján várhatók - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésben azt írták, szerdán napközben főleg keleten várhatók zivatarok, majd egy északnyugat felől érkező hidegfronton, illetve annak előterében késő délutántól, estétől újabb hullámban kipattannak zivatarok, heves zivatarok. Ekkor először északnyugatot, nyugatot érik el, majd estétől, késő estétől már zivatarrendszerré szerveződve kiterjedtebben - főként az ország északi felében - heves kísérőjelenségeket okoznak, és fokozatosan a keleti országrészre is átterjednek.

A legintenzívebb cellákat nagy méretű, néhol 5 centiméteresnél is nagyobb jég, 80-100 kilométer/órás vagy ennél erősebb szélvihar, valamint felhőszakadás kíséri.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok is kialakulhatnak. Mint írták, szerda éjjel főként az ország északi megyéiben, elsősorban a Dunántúl északnyugati-északi felében van reális esély a piros riasztás kiadására. Kisebb eséllyel a Dunakanyar tágabb térsége is érintett lehet, de a fő károkozó jelenségek leginkább északnyugaton és az Alpokalján várhatók - írták.

A tájékoztatás szerint csütörtökön ismét nagy területen, kiterjedten várható zivatarok, heves zivatarok kialakulása. A nap első felében főleg az ország északkeleti felében, majd a késő délutáni óráktól kiemelten a déli országrészben várhatók további zivatarok, amelyek ott rendszerbe is szerveződhetnek. Károkozó események is nagyobb területen várhatók.

Közölték, csütörtökön szintén az éjszaka során várhatók a legveszélyesebb események, estétől már kiadhatják a piros riasztást, amely elsősorban az ország déli felében több megyét is érinthet.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.