Esővel tör be a hideg

ugytudjuk.hu 2019-11-12 06:04:00
Eső, szél és még a hőmérséklet is rendesen leesik. Bár novemberhez képest még mindig nem olyan vészes.

A mai napon borult lesz az ég, csak a Tiszántúlon néhány órás szűrt napsütésre lehet számítani a fátyolfelhők mellett - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Dunántúlon, a Duna vonala mentén és az Északi-középhegység nyugati felén sokfelé várható eső, általában kiadós csapadék hullhat. Napközben a keleti, délkeleti szelet még csak kevés helyen, estétől a délkeleti, déli szelet azonban már több helyen kísérhetik erős széllökések. Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon végig északi, északkeleti szél lesz jellemző. A legmagasabb nappali hőmérséklet az Alpokalján 7, 9, a Tiszántúlon 17 és 20 fok között valószínű. A Dunántúl keleti felén, a Duna-Tisza köze nyugati részein délutántól várható melegedés a csapadék megszűnése után, így ezeken a részeken csak az esti órákban áll be a maximum!

Szerdán a Dunántúlon túlnyomórészt borult lesz az ég, másutt viszont lehetnek rövid napos időszakok is. Több helyen, akár több alkalommal is eleredhet az eső, zápor, egy-egy helyen zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északi, északnyugati, míg másutt a déli, délkeleti szél lesz erős, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16, a Dunántúl nyugati felén 5 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 20, nyugaton ugyanakkor csupán 8 és 13 fok között valószínű.

Csütörtökön egy lehelletnyivel jobb lesz az idő. Közepesen és erősen felhős időszakok és területek egyaránt lesznek. Elszórt jelleggel eső, zápor előfordulhat. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 12 fok között alakul, nyugaton lesz a hidegebb, keleten a melegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között valószínű, nyugaton az alacsonyabb, keleten a magasabb értékekkel.

Szólj hozzá!

Szijjártó Péter állítja: a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer ember adatait 

A külügyminiszter súlyos vádakat fogalmazott meg, de bizonyítékot továbbra sem mutatott.

Idén 4 milliárd 400 ezer forintot fordít Győr útfelújításokra

Sáráson és Szentivánon mart aszfalttal és bitumenes bevonattal dolgozik az Útkezelő.

Két éven át tartó lopássorozat miatt álltak bíróság elé az elkövetők Győrben

A nyolc fős, munkanélküli banda áruházakban és benzinkutakon garázdálkodott. 

Tovább szárnyal az OTP - sikeres harmadik negyedévet zártak

Bencsik László szerint a bankcsoport idei menetelése folytatódhat, és 2026-ban is erős növekedés várható.

A Szovjetunió felbomlása címmel tartanak előadást az Esterházy-palotában

A  Múzeumi Találkozások sorozatának következő vendége Kolontári Attila történész lesz.

Focicsapatot vegyenek! Székesfehérvár önkormányzata kiírta a pályázatot a Videoton FC értékesítésére

Csak azok jelentkezzenek, akik 5 éven keresztül legalább egymilliárd forintot tesznek a csapatba.

Magyar–amerikai nukleáris megállapodás született Washingtonban

Szijjártó Péter és Marco Rubio új nukleáris együttműködést írtak alá – amerikai fűtőelemek érkezhetnek Paksra, és modern tárolási technológiát is vásárol Magyarország.

Korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság a Központi Nyomozó Főügyészség egykori ügyészét

Jogtalan előnyért cserébe egyes büntetőeljárásokról információkat szolgáltatott különböző személyek részére.

Bringalámpát, libát és jó zenét ígérnek a hétvégi győri programok

A Márton-nap közeledtével libás menük, koncertek, színházi előadások és még egy Halloween utódiszkó is várja az érdeklődőket.

Csalót fogtak el a rendőrök Vasban

Pénzt és ékszereket csalt ki egy idős nőtől.

27 méter magas óriáskerék lesz az idei szombathelyi adventi vásár dísze

Fradi-kamion, Magashegyi Underground, Caramel, Brand Nyúl, és Vastagh Csaba is emeli majd az advent fényét.