Erősödhet a diákság képviselete Szombathelyen

Nagy Donát 2019-12-11 11:59:00
Erről is szó volt a hétfői vitaesten.

Vitázz! / Mondd el! / Állj ki! címmel tartott vitaestet a Momentum TizenX szombathelyi szervezete.

A vita kereteit három témakör határozta meg:

  • Van-e értelme ilyen formában a jelenlegi tantárgyaknak?
  • Milyen lehetőségeink vannak, hogy fejlesszük magunk iskolán kívül, ingyen?
  • Hol szólaltathatja meg magát a magyar ifjúság?

A beszélgetésen részt vett Németh Csenge Borbála, Szombathely Megyei Jogú Város diák alpolgármestere és Vas Megye Országos diákparlamenti képviselője, valamint Putz Attila városi képviselő, az Oktatási és Civil Bizottság elnöke is.

A megjelentek egyetértettek abban, hogy amíg külföldön remekül működik a diákok saját képviselete mind az országos, mind a helyi döntéshozatalokban, addig Magyarországon ez még eléggé gyerekcipőben jár. Pedig jó példák nem csak Nyugaton, hanem Erdélyben is tetten érhetőek.

Mind a diákság, mind a város képviselője szeretné megerősíteni az együttműködést, erről pedig el is kezdték a további egyeztetéseket.

Az estét Slemmer-Tölgyesi Anna, Vas Megye Országos diákparlamenti valamint Országos Diák tanácsi képviselője moderálta, később Sziber Máté, Szombathely diák polgármestere is becsatlakozott a beszélgetésbe.

Szólj hozzá!

Csak néma csönd jött válaszul a sárvári fideszes önkormányzati képviselőktől, amikor azt kérdezték tőlük: Kinek van még köze a bucsui Magyar Péter választási indulásához?

Nemrég Varga Károly fideszes önkormányzati képviselő lapunknak vallotta be, hogy ő is gyűjtött ajánlásokat a TISZA miniszterelnökével azonos nevű jelöltnek.

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.