Emléktáblát kap a gleccser, amely a felmelegedés miatt elsőként tűnt el Izlandon

ugytudjuk.hu 2019-07-22 18:42:00
Száz éve még 15 négyzetkilométeres volt.

Emléktáblát emelnek az első gleccsernek, amelyik a globális felmelegedés miatt elsőként tűnt el Izlandon, a plakettet augusztusban leplezik le kutatók.

Az Okjökull az ország négyszáz gleccserének egyike volt, száz éve még 15 négyzetkilométernyi területet foglalt el Izland nyugati részének hegyvidéki területein, vastagsága 50 méteres volt. Mára azonban alig egy négyzetkilométerre zsugorodott és kevesebb mint 15 méter maradt a vastagságából, így elvesztette gleccserstátuszát, és nevéből a jökull, vagyis gleccser szót is, így ma már csak Oknak hívják.

Fotó: Rice Egyetem

A houstoni Rice Egyetem kutatói, Andri Snar Magnason és Oddur Sigurdsson tartják majd a szertartást augusztus 18-án Borgarfjördurnél - írja internetes oldalán a The Guardian. Az emléktáblán egy jövőnek címzett levél olvasható: "Az Ok az első izlandi gleccser, amely elveszítette gleccserstátuszát. A következő 200 évben várhatóan az összes gleccserünk követni fogja ezen az úton. Ez az emléktábla annak elismerése, hogy tudjuk, mi történik és mit kellene tenni. Csak ti tudjátok, hogy meg is tettük-e".

A dátum alatt a 415 ppm CO2 szavak állnak, amelyek a légkörben az idén májusban mért rekordértékre utalnak: a légkör szén-dioxid-koncentrációja meghaladta a 415 ppm-et (milliomod térfogatrész).

A gleccser a hivatalos definíció szerint olyan összefüggő, állandó jégtömeg, melynek tömege telente nagyobb mértékben gyarapszik, mint amennyit nyáron csökken és saját súlya alatt folyamatosan mozgásban van. Ha ez megszűnik, akkor "holt jégről" van szó. Cymene Howe, a Rice Egyetem antropológusa szerint ez az első plakett, amelyet egy klímaváltozásnak áldozatul esett gleccsernek emelnek a világon. Hozzátette: az esemény hangsúlyozása talán felhívja a figyelmet a veszteségre.

"Ezek a jégtestek a bolygó legnagyobb édesvízraktárai. Bennük a légkör története van lefagyasztva" - mondta. Kiemelte: az Okjökull sorsában "osztozni fog Izland összes gleccsere, hacsak nem csökkentjük radikálisan az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét".

A bolygó legészakibb régiója kétszer akkora sebességgel melegszik, mint a többi területe, ennek következtében az idei június a valaha mért legmelegebb volt. Kutatók szerint elkerülhetetlen, hogy az északi-sarkvidéki hőmérséklet erőteljesen megemelkedjen, ami nagy valószínűséggel fordulóponthoz vezethet. A fordulópont azt jelenti, hogy a jégtakarók olvadása visszafordíthatatlanná válik, tehát az iparosodás előtti klímára való visszatérés sem stabilizálná már a jégtakarót.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.