Megrázó felfedezésre bukkantak egy lengyel bolhapiacon: egy náci fotókat tartalmazó világháborús fényképalbum került elő, amit vélhetően egy haláltábor áldozatának bőréből készítettek.
A fényképalbum borítóján tetoválás nyomait és emberi szőrzetet lehetett felfedezni, ráadásul feltűnően kellemetlen szaga volt. Az albumot az auschwitzi holokausztmúzeumba vitték, ahol a szakértők megállapították: nem kérdéses, hogy az album az emberiség elleni bűncselekmény bizonyítéka.

A gyanú szerint az albumot a buchenwaldi koncentrációs táborban készítették, ahol a hírhedt Ilse Koch tevékenykedett. A táborparancsnok Karl-Otto Koch feleségének rémtetteire a táborlakók beszámolói derítettek fényt: nappal ostorral járkált a barakkok között és megkorbácsolta a foglyokat, terhes nőket üldöztetett a kutyáival, valamint kényszerítette a rabokat, hogy az ő szórakoztatására folytassanak perverz szexuális tevékenységeket.

Emellett az a hír járta, hogy az érdekesnek talált tetoválásokkal rendelkező férfi foglyokat megölette, bőrükből asztalterítőt, albumokat és lámpaernyőt készíttetett, az utóbbihoz pedig emberi hüvelykujjból gyártott villanykapcsolót - innen kapta a "Lámpaernyő Hölgye" elnevezést.

A „buchenwaldi boszorkányként” is emlegetett nőt a háború után életfogytiglani büntetésre ítéltek, az emberi bőrkikészítéssel kapcsolatos vallomásokat azonban az ügyészség nem használta fel, mivel nem találtak elegendő bizonyítékot. Koch végül 1967-ben öngyilkosságot követett el az aichachi női börtönben - felakasztotta magát az ágya felett lévő lámpára.
Szólj hozzá!
December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
