Még a ‘90-es évek közepén egy tábori programként sétáltunk át Velemből a Bozsokot és Bucsut összekötő úthoz, ahonnan be lehetett jutni ahhot a löszfalhoz, ahol a gyurgyalogok fészkeltek. A színes madarak a falba ásott fészkekben raktak tojást, ott nevelték fiókáikat, aztán augusztus közepén indultak is vissza Afrikába telelni.

Később többször is visszalátogattam. A madarakat láthatóan nem zavarták az emberek, akik 50-60 méterről akár távcső nélkül is megfigyelhették őket.
Gyurgyalag - az Év Madara 2013-ban
OPERATŐR: Máté Bence, Tóth Zsolt Marcell ZENE: Mátyás Attila Merkaba FELVÉTELEK: Természetfilm.hu (www.termeszetfilm.hu), Spektrum televízió PRODUCER: Tóth Zsolt Marcell, Molnár Attila Dávid FELELŐS SZERKESZTŐ: Molnár Attila Dávid, Halmos Gergő KOMMUNIKÁCIÓS MUNKATÁRSAK: Orbán Zoltán, Szenczi Péter a Magyar Madártani Egyesület (www.mme.hu) sajtóközleménye a 2013-as Év Madaráról: A MME tavaly májusban zárult lakossági szavazása alapján 2013 év madara a gyurgyalag.
Az Őrségi Nemzeti Park munkatársai is figyelték a területet. Miután a madarak elvonultak, folyamatosan megkotorták a fal külső rétegét. A gyurgyalagok ugyanis érzékenyek arra, hogy puha falba rakhassák a tojásokat.

Tegnap elindultunk Bonyhádi kollégával, hogy fotózzunk pár színes madarat. A fészektelephez érve azonban szomorúan vettük észre, hogy eltűntek a madarak.
Az Őrségi Nemzeti Parknál érdeklődtünk, hogy mi történt a madarakkal, miért nem fészkelnek már a telepen. Konkrét választ ők sem tudtak adni, azt mondták mindent megtettek azért, hogy a madaraknak biztosítsák a kedvező feltételeket a fészkeléshez, azonban minden igyekezetük ellenére eltűntek a gyurgyalagok.

Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.
Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.
A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.
Megmarad a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye is.
A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.
Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.
Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.
Jelenleg nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el lakóhelyét.
Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.
A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.
A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.
A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.
Azért nem ugyanaz, na.
A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.
Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.
10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.
