Olvasónk, László készített fotókat Szombathelyen, a Deák Ferenc utcában, ahol a napokban fejezték be egy ottani ház szigetelését. A ház homlokzatát 100 éves vakolatdekoráció és míves szemöldökök díszítették. Ezeket mind leverték, hogy a szigetelést fel tudják ragasztani.

A kérdés persze az, hogy kért-e és kapott-e engedélyt a ház tulajdonosa ahhoz, hogy egy műemlék jellegű épületet ennyire megváltoztasson. Amint többet megtudunk, jelentkezni fogunk még a témával.

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.
Befutó után tétet rakni, finoman szólva sem elegáns.
A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.
A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.
Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.
Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.
A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.
A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.
Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.
Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.
A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.
Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.
Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.
Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.
137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.
Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.
Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város.
Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.
