Múlt héten mi is beszámoltunk róla, hogy életének nyolcvannyolcadik évében elhunyt Seregély István nyugalmazott egri érsek. Seregély 1931. március 13-án, Szombathelyen született. Középiskoláit a miskolci Fráter György Gimnáziumban végezte, teológiai tanulmányait Szombathelyen kezdte, majd Budapesten fejezte be. 1955. június 19-én Szombathelyen szentelték pappá. 1974-ig káplánként szolgált Gyöngyösfalun, majd Nyőgéren, Bagodvitenyéden, Zalaegerszegen, Szombathelyen. 1987-ig plébános volt Kőszegszerdahelyen és Kőszegen. Szent II. János Pál pápa 1987. június 5-én nevezte ki egri érsekké, július 25-én szentelték püspökké az egri bazilikában.
Seregély Istvánt január 8-án kedden, az egri főszékesegyházban temették el.




A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.
Egy pénzügyi szakember és egy győri vállalkozó került a városi bizottságokba, Pintér Bence most részletesen is bemutatta őket.
Erre hívják fel a figyelmet a szakemberek.
Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.
A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.
Szabados Ármin a 8. helyen végzett.
Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.
A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.
A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.
A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.
Magyar Péter hűtlen kezelés miatt tett feljelentést.
Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.
Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.
A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.
A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.
Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.
A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.
De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.
A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket.
