Elragadott egy csivavát a kertből egy vérszomjas sirály

Fehér Buda 2019-07-22 11:11:00
A kiskutyát azóta se találják.

Egy angol pár tehetetlenül nézte a devoni házukból, ahogyan egy vérszomjas sirály elragadja a szeretett kiskutyájukat, írja a Mirror. Becca Hill, a csivava gazdája azóta kétségbeesetten keresi a kutyáját, már az interneten is az ismerősei segítségét kérte.

A pár azt mondja, hogy az apró kiskutyájukat a csőrében emelte fel a madár, majd ott is tartotta, amikor elrepül. Gizmot, a csivavát azóta nem is látták, a kutya gazdái azt mondják, a madár olyan messzire vitte az állatot, hogy szabad szemmel már nem is látták. Azt sem tudják, hogy a sirály végül letette-e Gizmot, vagy ledobta az égből, tehát abban sem biztosak, hogy az apró állat túlélte-e a repülést.

Becca a Facebookon azt írta, hogy a hat éves kislányát teljesen sokkolta, amikor meghallotta, hogy eltűnt a szeretett kiskutyája. A devoni állattartók azt mondják, hogy Angliában elég sokszor támadnak sirályok a kisebb méretű kutyára. 2015-ben például ugyanabban a városban, ahonnan Gizmo eltűnt, egy feldühödött sirály raj széttépett egy kiskutyát.

A devoni gazdák éppen ezért már össze is fogtak, egymás között osztanak meg tippeket, hogy miként kerülhető el még egy ilyen tragédia. A gazdik azt mondják, van néhány előjele annak, ha a sirályok támadni készülnek. Például, ha azt veszik észre, hogy egy-egy madár sokat ólálkodik a kertjükben, vagy a házuk tetején, akkor várható, hogy lecsap valamelyik háziállatra. 

Az angol állatvédők viszont azt mondják, hogy ugyan együtt éreznek a kiskutyák gazdáival, de az ilyen magatartás nem vall a sirályokra. Azt elismerik, hogy néha megtörténik az ilyen, de szerintük olyan ritka esetekről van szó, hogy nem érdemes egész nap azt figyelnünk, hogy éppen hol bukkannak fel a sirályok.

(Mirror)

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.