Élőszereplős sorozatban térnek vissza a Pindúr pandúrok

Fehér Buda 2020-08-25 09:31:12
A készítők szerint sötétebb hangulatot vesz majd a sztori, mint amit a mesében láthattunk.

Rebootot kap az eredetileg 1998-ban elstartolt Pindúr pandúrok. Sziporka, Puszedli és Csuporka viszont most nem a mesék világában tért vissza, hanem egy élőszereplős sorozatban. A szériát az amerikai CW csatorna rendelte be, ezen a csatornán fut például a Riverdale, a Flash, vagy az Odaát. Ebből már látszik, hogy a pandúrok sztorija sötétebb irányba fog elmozdulni, mint amit a Cartoon Networkön már megszokhattunk.

A Variety azt írja, a szuperhős kislányok fiatal felnőttekként fognak megjelenni majd a képernyőkön, a lányoknak viszont nagy törést okozott az életükben, hogy már kisgyermek koruk óta arra nevelték őket, hogy a gonoszok ellen harcoljanak. A sorozat persze nem hagy majd fel a szuperhősélet bemutatásával, de központi elem lesz majd a pandúrok lelkivilága is. 

A sorozatot Diablo Cody, a Juno írója jegyzi majd, Heather Reigner oldalán, aki talán Az Álmosvölgy legendája-sorozat producereként tett hírnévre. Cody a Juno mellett egyébként az Ördög bújt beléd című horror vígjátékon is dolgozott, tehát tényleg nem lesz hiány a sötét hangvételben.  

Az eredeti mesesorozat 1998-ban indult, 78 epizódot élt meg, végül 2005-ben fejeződött be. A pandúrok 2002-ben kaptak egy önálló filmet is, majd a Cartoon Network maga is rebootolta a sorozatot 2016-ban.  

Forrás: Variety

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.