Elon Musk kitálalt arról, hogy tényleg vannak-e űrlények az 51-es körzetben

Fehér Buda 2019-08-30 10:40:00
Ha valakinek, akkor neki hinni lehet.

Elon Musk nemrég az Alibaba vezetőjével, Jack Ma-val ült le beszélgetni a jövőről. A Tesla atyja nem nagyon kertelt, már a beszélgetés elején elmondta, hogy azért akarja kolonizálni a Marsot, mert szerinte egy apokaliptikus méretű katasztrófa bármikor kiirthatja az emberiséget, szóval szükségünk lesz egy második otthonra.

Az elmúlt hetekben újra fellángolt az érdeklődés az 51-es körzet, egy amerikai katonai bázis után, amiről sokan azt hiszik, hogy ott rejtegetik a Földre pottyant űrlényeket. Az egész csak mémnek indult, de egyre jobban úgy tűnik, hogy szeptember 20-án a fanatikusok egy csoportja megrohamozza majd az állomást, hogy kiderítsék, mi is rejtőzik odalent.

Ehhez kapcsolódóan Musk elmondta, hogy hisz egy olyan teóriának, ami szerint azért nem találkoztunk eddig idegen életformákkal, mert azok valamilyen módon mindig kihaltak, még mielőtt felfedezhették volna a világűrt. Musk ezért igyekszik annyira a Marsra költözni, egyfajta biztonsági lépésnek gondolja, hogy egy második bolygót is betelepítsünk.

A SpaceX, Musk egyik másik cége már elég nagy lépéseket tett azért, hogy a következő évtizedben embert küldhessünk a vörös bolygóra. A cég rengeteget tanulmányozza a világűrt, a milliárdos így elég magabiztosan kijelentette, hogy ők sem találtak idegen életformára utaló jeleket, ezért szerinte azok nem is léteznek, legalábbis nem a közvetlen közelünkben.

Végül aztán azt is elmondta, hogy ugyan nem járt még az 51-es körzetben, de úgy hiszi, ott sem rejtegetnek lezuhant űrhajókat. Arról is lerántotta a leplet, hogy a SpaceX már beköltözött az Area 59-be, és ott sem találkozgat idegenekkel. 

Zárásként Musk még annyit mondott, hogy a Föld 4,5 milliárdos történelmében most először van lehetőségünk arra, hogy bolygók között utazzunk. Szerinte ez egyébként nem is kerülne olyan sokba, a sminkipar teljes költségvetéséből már meg is lehetne oldani.

(Mirror)

 

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.