Elon Musk cége saját törvényeket akar majd alkotni a Marson

Fehér Buda 2020-11-01 15:52:32
Készül a bolygóközi törvénykönyv.

Egyre nagyobb lépéseket tesz Elon Musk cége, a SpaceX afelé, hogy elindítsák a Starlinket, vagyis azt az internetet, amit közvetlenül a Föld körül keringő szatellitekről sugároznának az előfizetők felé. A napokban kikerültek a Starlink szolgáltatási feltételei, amelyek  viszont nem csak a földi felhasználók számára lehetnek érdekesek, írja az Independent.

A feltételekből ugyanis kiderült, hogy Musk a Marson nem a nemzetközi vizekre érvényes törvényeket tartatná be, hanem új törvényeket alkotna. A dollármilliárdos a múlt héten jelentette be, hogy olyan marsi város terveznek kiépíteni, ami önfenntartó lenne. Habár egyelőre nincs pontos dátuma annak, hogy mikor küldenének telepeseket a vörös bolygóra a SpaceX emberei, az már kiderült, milyen lenne a jogi élet a Marson.

A SpaceX ugyanis a Mars köré is olyan szatelliteket telepítene, amelyek a marsi telepesek számára is elérhetővé tennék a Starlinket. A Föld körül egyébként már 800 ilyen szatellit kering, nemrég pedig el is indult a próbaüzem néhány észak-amerikai városban. A SpaceX egyébként még több tízezer műholdat tervez földkörüli pályára állítani, hogy az egész bolygót lefedhessék az űrwifivel. 

A Starlink felhasználási feltételei a Földön és a Holdon megegyeznek majd Kalifornia állam törvényeivel. Ezeken kívül viszont a SpaceX saját törvényeket hozna azok számára, akik előfizetnének a szolgáltatásra, így jött a képbe a Mars. A felhasználási feltételekből az is kiderül, hogy Muskék azt tervezik, azokon az űrhajókon is lesz űrwifi, amelyeken a telepesek eljutnak majd a Marsra. A szövegből pedig még az is kiderül, hogy Muskék szabad bolygóként tekintenek a Marsra, így az ő álláspontjuk szerint egyetlen földi állam sem befolyásolhatja az életet a vörös bolygón.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.