Előkerült a piros Nohab és a vörös csillagos gőzmozdony is

Nagy Donát 2020-08-03 06:44:00
Retró hétvégét tartott a MÁV a Balatonon.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

A MÁV legismertebb, három és fél évtizeden át gyártott gőzmozdonya, a 424-es idén először a retró hétvégén mutatkozott be. A Bivaly, vagy Nurmi becenéven ismert gőzmozdony július 4-én és augusztus 1-jén, szombaton a Kőbánya-Kispestről 7:47-kor induló, sötétkék, vékonycsíkos kocsikból álló (1972-es számú) Tekergő gyorsvonatot továbbította Székesfehérvár és Tapolca között. Július 5-én és augusztus 2-án, vasárnap a Tapolcáról 8:45-kor induló (19747-es számú) fekete (olajzöld) kocsikból álló személyvonat mozdonyaként közlekedett, visszafelé pedig a Balatonfüredről 17:40-kor induló (19748-as számú) személyvonat élén volt látható.

Fotók: MTI / Máthé Zoltán

A gőzmozdony vontatta szerelvények mellett számos kultikus magyar mozdonytípus is megjelent a vonatok élén, mint a gyári fényezésre visszafestett Csörgő, mely a 70-es éveket idéző festésével és korhű, zöld szerelvényével igazi klasszikus balatoni vonatos élményt nyújtott. A mozdony néhány Tekergő gyorsvonatot és személyvonatokat továbbított.

A Nohab mozdonyok ugyan húsz éve búcsúztak el a közforgalomtól, a retró hétvége alkalmából két példány is közlekedett a Kék Hullám sebesvonatokban. Ritkaságuk és különleges származásuk miatt mindvégig nagy megbecsülésnek örvendtek és ma is népszerűek.

Fotók: MTI / Máthé Zoltán

A Szergej becenéven ismertté vált dízelmozdonyok a tehervonatok élén ma is nélkülözhetetlenek, korábban, a nyári szezonban rendszeresen láthatók voltak személyvonatok élén is. Ebből a mozdonyból három az eredeti színét kapta vissza az elmúlt évek során, ezek közül kettő is közlekedett a retró hétvégeken. Szombat reggel a Székesfehérvárról induló vonatot egy M41-es mozdonnyal közösen továbbította, míg vasárnap kora délután a Tapolcáról induló vonatban a ’60-as éveket idéző gyorsvonati kocsikkal közlekedett.

A Púpos becenévre hallgató M40-es mozdonyok a tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is megjelentek a Balaton északi partján. Két nosztalgiafestésű mozdony párban közlekedett, a Tekergő gyorsvonatokban. A szerelvényben egy zöld színét visszakapott poggyászkocsi, és egy nosztalgia-étkezőkocsi is helyet kapott, melyben a ’70-es, ’80-as évek Utasellátó hangulata az étel- és italkínálatban is megelevenedett.

Fotók: MTI / Máthé Zoltán

Az étlapon szerepelt többek között babgulyás, paprikás csirke, sertéscsülök, rétes és csokiroló is, az italok között pedig szörpök és kimért balatoni borok, illetve fröccsök is helyet kapnak.

A retró étkezőkocsi mellett a modern Utasellátó szolgáltatás is bemutatkozott egy új arculatú, rend szerint a nemzetközi vonatokban közlekedő CAF étkezőkocsival, amely egyedülálló módon közlekedik majd a Balaton északi partján. A Balaton expresszek kínálatát felvonultató étkezőkocsi a rendezvény szombati és vasárnapi napjain a Budapest-Déli és Tapolca közötti 19700 – 19705 számú Kék Hullám sebesvonat-párban közlekedett.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.  

Forrás: MÁV

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.