ÉLŐ - A jövő héten, levélben kapják meg a szombathelyiek a város által vásárolt szájmaszkokat

Farkas Bazsi 2020-03-20 18:46:00
Egyelőre nem foglalkozott a városvezetés a Savaria Karnevál lefújásával.

Jelenleg is tart Nemény András (Éljen Szombathely), szombathelyi polgármester online fogadóórája. Ezen elsőként a sajtó által feltett kérdésekre válaszolt a város első embere.

Security Check Required

null

A válaszokból kiderült, hogy:

  • 700 ezer forint érkezett be eddig a koronavírus elleni harc szombathelyi bankszámlájára 
  • Piacot nem zárják be, mivel biztonságosabbnak tartják még mindig, mintha egy kisebb, zárt térben zsófolódna össze sok ember. 
  • A sport és a kultúra nagyon nagy károkat szenvedett. De, hogy hogyan lehet ezen segíteni, ezen egyelőre még gondolkodnak. Ha a kármentés kerül sorra, akkor első sorban a kis vállalkozókkal fognak foglalkozni, a nagyobb területek majd csak azután jönnek.
  • A Savaria Karnevál talán még nincs veszélyben. Augusztus végéig azonban senki nem lát el. Azzal még nem foglalkozott a városvezetés, hogy elhalasszák-e a rendzvényt.
  • Borítékban fogják kiküldeni a szombathelyieknek a megvásárolt maszkokat. Ezeket a jövő héten kapják meg a városlakók.
  • A városvezetés nem tudja felül bírálni a kormányt, így nem tudja jobban szigorítani a kijárást.
  • Egyeztetett a helyi nagy, és kis cégekkel a városvezetés. Nemény véleménye az, hogy sokakat nem érint a kormány járulékkedvezményes csomagja, ezekkel is foglalkozni kell. Elbocsátás nem lesz a gyárakban.
  • Nem szünteti meg a városvezetés a fizető parkolást a belvárosban. A segítők azonban egy kártyát kapnak, amivel ők, ingyen tudnak parkolni. A parkolási bevételre azonban szüksége lesz a városnak akkor, ha újra kell indítani a gazdaságot.

Szólj hozzá!

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.

Kósa Roland szerint a győri színház ügye is azt mutatja, hogy változás kell

Az alpolgármester úgy látja, hogy a Fidesz évekkel vetette vissza a felújítást.