Máris megtörtént a tragédia a szívsebész kirúgása után! Meghalt az egyik betege, mert elmaradt a műtét

Ugytudjuk.hu

2018-10-04 13:59:00
A ritka beavatkozást csak Székely tudta volna elvégezni.

Óriási botrányt kavart nemrég a hír, miszerint az ország egyik legjobb szívsebészét, Székely Lászlót kirúgták a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből. Most, nem sokkal az eset után máris bekövetkezett a tragédia, ugyanis meghalt az elbocsátott specialista egyik műtétre váró betege - írta meg a szomorú hírt a Népszava.

Az 55 éves elhunytról egy, a intézményben történt júliusi vizsgálat során állapították meg, hogy súlyos szívbeteg és egy speciális, egyedi érimplantátumot kell neki beültetni, így az "orvosa elindította az eszköz legyártásához, és beültetéséhez előírt engedélyezési folyamatot, ám mire a papírok megérkeztek, addigra Székely László elbocsátása már zajlott” - fejtette ki a lap. A kirúgás miatt már a beteg előjegyzése sem történt meg, végül átszakadt a főverőere és elhunyt. A szívsebész egyébként elbocsátása után direkt felhívta a figyelmet, hogy a férfin kívül még ketten várnak ugyanilyen implantátumra. Az egész országban eddig öt darab ilyen eszközt ültettek be, ebből négy műtétet Székely bonyolított le.

A Népszava friss információi szerint Székely 2-3 műtétet is elvégzett hetente. Most sikerült az intézménynek találnia egy másik elismert orvost, aki a Honvédkórházból jár át, viszont ő csak heti 1 műtétet tud vállalni.

Székely bűne az volt, hogy behívott egyik műtétjéhez behívott egy privát plasztikai sebészt is, hogy a páciens sérült mellimplantátumát újat ültessen be. A főigazgató, Andréka Péter szerint a szívspecialista azzal, hogy vegyítette az állami és a magánellátást, súlyos jogi-etikai vétséget követett el. Egyik ideig még volt róla szó, hogy Székelyt visszahelyezik állásába, elvégre ő az ország legelismertebb szívsebésze, aki ráadásul egy különleges eljárás specialistája is, de Kásler Miklós utat állt ennek, így neki köszönhetően mégsem praktizálhat tovább a kórházban.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.