Ellehetetleníti a kormány a Waldorf- és más alternatív iskolákat, a szülők tiltakoznak

VPP 2019-07-01 07:12:00
Felháborodott sajtóközleményt adott ki a Szülői Hang Közösség azzal kapcsolatban, hogy a kormány új törvénymódosításával ellehetetlenítené az alternatív oktatási intézményeket.

A Szülői Hang Közösséget az oktatási kérdések iránt érdeklődő önkéntes szülők hozták létre. Saját elmondásuk szerint oktatási rendszer gyermekközpontú, szakmai alapokon nyugvó megújítására törekednek, és aktív részvételükkel képviselik a szülői szempontokat a közoktatást érintő témákban.

A közleményt változtatás nélkül közöljük: 

"A köznevelési törvény eddig is botrányos módosításaihoz az utolsó pillanatban újabb változtatásokat tettek hozzá.
Az új rendelkezések az alternatív intézmények – mint például a Waldorf iskolák – számára a gyakorlatban betarthatatlanok, és ezáltal a törvénytervezet alkalmassá válik ezen intézmények ellehetetlenítésére, kiüresítésére vagy bezárására.


Az alternatív oktatási intézmények több évtizedes tapasztalattal, felbecsülhetetlen pedagógiai tudással gazdagították országunkat, melyek a törvénytervezettel veszélybe kerültek.


A köznevelési törvény eddig is botrányos módosításait a parlamenti bizottsági ülésén újabb módosításokkal egészítették ki. A változtatások egyebek mellett az alternatív oktatási intézményeket érintik hátrányosan, mint például a Magyarországon népszerű Waldorf-iskolákat.

A törvénymódosítás kimondja:

Az Nkt. 9. §-a a következő (9a) bekezdéssel egészül ki: 

„(9a) A (9) bekezdés alkalmazása során az alternatív kerettanterv csak akkor hagyható jóvá, ha megfelel a következő szempontoknak: 

  • a) a Nat-ban meghatározott tananyag tartalmakat tanévenként két félévre bontva kell megjeleníteni a kerettantervekben, összhangban a tanulók félévenkénti értékelésével, 
  • b) a Nat-ban foglalt műveltségi területek adaptálása során az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás biztosítása érdekében az alternatív kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervben foglalt tantárgyi struktúrától."

A fenti rendelkezések a Waldorf- és más alternatív iskolák számára betarthatatlanok. Ezekben az oktatási intézményekben ugyanis a képzés teljesen más ütemezésben, más tartalommal és más módszerekkel zajlik, mint az állami intézményekben. A gyermekek az iskola végére ugyanúgy elsajátítják a törvények által előírt tananyagot, az évenkénti bontás viszont jelentősen eltér, és ezért a Nat által előírt tananyag tartalom nem kérhető számon ezektől az intézményektől félévenkénti bontásban. Éppen az alternatív módszertan és tematika teszi ezeket az intézményeket vonzóvá a szülők és gyermekeik számára. A szülők azért adják ezekbe az intézményekbe a gyerekeket, hogy a hagyományos osztályzásra épülő módszertan és tananyag helyett az alternatív pedagógia iránymutatása szerint tanulhassanak a gyerekek.

A törvénymódosítást csak úgy értelmezhetjük, mint a Waldorf- és más alternatív intézmények ellehetetlenítésére tett kísérlet. A módosítás benyújtójának tisztában kell lennie azzal, hogy ezek az alternatív intézmények nem tudják betartani a szóban forgó törvényt anélkül, hogy feladnák létezésük alapját, alternatív pedagógiai módszereiket. Felbecsülhetetlen oktatási tapasztalat és pedagógiai tudás halmozódott fel ezekben az intézményekben, melyeket a törvénymódosítás veszélybe sodor. A XXI. században égető szükség van oktatási módszereink megújítására, melyben az alternatív intézmények élen járnak, tapasztalataikat az állami közoktatás is kamatoztathatná. Megdöbbenéssel látjuk, hogy a kormányzat ehelyett az alternatív intézmények ellehetetlenítésén, kiüresítésén munkálkodik.

A legújabb módosítás kiegészíti azt a törvénytervezetet, ami egészében is számtalan kárt okoz a közoktatásnak, és amely ellen több mint harminc civil szervezet és a teljes ellenzék tiltakozott. A magántanulói státusz eltörlésével meggátolja a szülőket abban, hogy kimenekíthessék gyermeküket a rossz oktatási rendszerből, zöld utat ad arra, hogy a szakmailag nem megfelelő intézményvezetők tovább rombolják az iskolák színvonalát, és egy alkalmatlan hivatalos szervre bízza az iskolaérettség pedagógiai megítélését. Szomorúnak tartjuk azt is, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar szerint nincs ok aggodalomra, miközben ők maguk is számos ponton aggodalmukat fejezik ki a törvénytervezettel kapcsolatban.

A Szülői Hang Közösség felszólítja a kormányzatot a módosítás azonnali visszavonására! A minőségi oktatás, a valódi pedagógiai alternatívák megteremtése és megőrzése közös nemzeti érdek. Az alternatív oktatási intézmények olyan pedagógiai kincs birtokosai, melynek eldobása bűn a felnövekvő generációk, nemzetünk jövője ellen.

Szülői Hang Közösség "

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.