Éljen Szombathely: Nem engedjük, hogy a város pénze felelőtlenül legyen költve

Farkas Bazsi 2019-05-17 10:16:00
Ezért adtak 168 millió forint helyett csupán 30-at a Haladás Sportkomplexumnak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tegnapi közgyűlésen ugyan 168 millió forintot kért a Haladás Sportkomplexum vezetője, a testület végül csupán 30-at adott. Most az Éljen Szombathely frakció közleményben tisztázza, hogy miért szavaztak meg kevesebb pénzt. 

 

Sajtóközlemény

 

Az Éljen Szombathely frakció sem most, sem a jövőben nem engedi, hogy a város pénzét bárki felelőtlenül költse el! Nem támogattuk Puskás Tivadar javaslatát, hogy a helyi Fidesz alelnöke által vezetett Haladás stadion üzemeltetésére előre kifizessünk 168 millió forintot.

Puskás Tivadar és a Fidesz frakció idei sportteljesítménye az volt, hogy 100 éves Haladás ünnepi évét egy zártkörű pártrendezvénnyé silányították, a focicsapatot eladósították és hagyták kiesni az első osztályból.

Ahogy ígértük, frakciónk a közgyűlésen biztosította a szombathelyiek részére a sportolási lehetőséget a sportkomplexumban. 

Ahhoz azonban nem adtuk a szavazatunkat, hogy a szombathelyiek számára fontos problémák megoldásától vonjunk el pénzt! Az út és járdafelújítások, a parkoló és játszótér kialakítások, a bérlakások építése számunkra fontosabbak, mint közpénzből hitelt adni egy teljesítmény nélküli cég részére. Ezért csak az aktuális havi lejárt számlák kifizetésére biztosítottunk forrást szigorú elszámolással, úgy hogy az később az állami támogatással kiváltható legyen.

Meggyőződésünk szerint ez a szombathelyiek érdeke! Nekünk Szombathely az első!

dr. Nemény András 
Éljen Szombathely! frakció, frakcióvezető   

Szólj hozzá!

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, miután a 4iG eladta a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.