Éljen Szombathely: El kell indítani a helyi polgárok szövetségét

Horváth Zoltán 2019-04-10 15:03:00
A Minerván parkosított környezetet ígértek, wellness részleggel, mára a környék élhetetlenné vált - állítja egy ott lakó.

A kedd este, a Herényiek Házában megtartott fórumot Nemény András, az Éljen Szombathely frakció vezetője kezdte, aki az ellenzéki pártok és szervezetek polgármester-jelöltje lesz az önkormányzati választáson. Mondandóját a jelenlegi helyzet felvázolásával kezdte. Mint ismert, az ellenzék átvette a közgyűlési többséget a szombathelyi Közgyűlésben. Nemény szerint ez óriási felelősség, ám kompromisszumra törekszenek a másik oldallal. A lakossági fórumot sem azért szervezték, hogy a Herény-Kámon-Minerva városrészeket magába foglaló körzet jelenlegi képviselőjét, Koczka Tibort kritizálják, hanem hogy bemutassanak egy jobb alternatívát. Koczkáról egyébként Nemény elmondta, hogy ő volt az első fideszes, aki az új többséggel hajlandó volt leülni, és a múlt héten tudtak arról egyeztetni, hogy az áprilisi közgyűlésen milyen napirendi pontokról tárgyaljanak.

Amiben mindenképpen mást szeretnének, mint a jelenlegi városvezetés, az az, hogy a város minden pontján élő lakóknak ugyanazt a minőségű életet tudják biztosítani. Nem csupán a belvárost kell fejleszteni, hanem a peremkerületeket és a lakótelepeket is. Ennek érdekében 520 millióról 1 milliárd 20 millió forintra bővítették az idei évi költségvetés azon sorát, amely az utak, járdák, hidak állapotának javítására biztosít fedezetet, illetve a tervezésre szánt keretet is bővítették. A Szombathelyen megjelenő új lakóparkok környékén játszótereket kell építeni, illetve mindenhol fedett buszmegállók létesítéséről is gondoskodni kell.

György István Péter képviselőjelölt szerint a több évtizedes gondokat nem lehet egyszerre megoldani, de el fogják indítani a helyi polgárok szövetségét olyan fórumok létrehozásával, ahol a városrészek lakói maguk is dönthetnek arról, hogy milyen fejlesztéseket tartanának szükségesnek a környéken.

A lakossági fórum résztvevői nem voltak ennyire diplomatikusak. Egy Minerva lakótelepről érkező hölgy hosszan sorolta a városrész problémáit: 

amikor odaköltöztek még parkosított környéket ígértek nekik Wellnes-központ felépítésével, mára ebből semmi sem maradt, sőt a környék élhetetlenné vált. 

Nem lehet parkolni, a járdák szűkek, nincsenek padok, nincsenek játszóterek, az utcai fák ki vannak száradva. A herényi hozzászólók szerint az 1965-ös árvíz óta lényeges fejlesztés nem történt, ám az elmúlt 12 évben biztosan nem. Az utcák sok helyen rosszabb állapotban vannak, mint egy kelet-magyarországi városban.


Nemény András és György István Péter szerint az infrastrukturális fejlesztésekkel el fog indulni a változás, ám a lakók támogatására is szükség van arra, hogy az Éljen Szombathely! Egyesület folytatni tudja a munkát a herényi, kámoni városrészeken és a Minerva-lakóparkban is.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.