Elhunyt Schmidt János, a győri egyetem nyugalmazott professzora

Papp László Tamás 2020-11-20 14:54:00
A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán is oktató tudós 86 éves volt.

Schmidt János 1935-ben született a Győr-Moson-Sopron megyei Feketeerdőn. Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1959-ben szerzett kitüntetéses agrármérnöki oklevelet. Oktatói tevékenységét 1960-ban kezdte a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémián. Egyetemi tanárrá 1979-ben nevezték ki. Három cikluson át (1976-1985) a mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Kar dékánja, majd két ciklusban (1985-1988 és 1996-1999) az egyetem tudományos rektorhelyettese volt. 14 éven át vezette a Kar Takarmányozástani Tanszékét - olvasható az MTI által közölt megemlékezésben.

A kandidátusi fokozatot 1970-ben, a mezőgazdasági tudomány doktora fokozatot 1989-ben szerezte meg. Az MTA 2001-ben levelező tagjává, 2007-ben pedig rendes tagjává választotta. Vezetőként irányította azt a kutatócsoportot, amely kidolgozta az új hazai fehérjeértékelési rendszert. Új technológiát dolgozott ki munkatársaival a növényolajipar legnagyobb mennyiségben előforduló, környezetszennyező melléktermékének (szűrési maradék) energiakiegészítő takarmányként való felhasználására. Elfogadott szabadalmainak és know-howjainak száma 11. 

A Codex Pabularis Hungaricus (Magyar Takarmánykódex) szerkesztőbizottságának elnöke volt majdnem tíz évig. Nyolc éven át tagja volt az Országos Állatvédelmi Tanácsnak. Az EAAP (European Association for Animal Production) Takarmányozási Szekciójának hazai tagja volt. Négy ciklusban volt elnöke az MTA Állatnemesítési, Állattenyésztési és Takarmányozási Bizottságának. Ugyancsak négy cikluson át az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság Agrártudományi Szakbizottságának elnöke. Öt éven át (1993-1997) volt tagja az OTKA Élőtudományi Szakkollégiumának, három évig (1990-1993) vezette elnökként a TMB Állattenyésztési és Állatorvosi Szakbizottságát. Az Ujhelyi Imre Állattenyésztési Doktori Iskolát öt évig vezette. Könyvei és tudományos dolgozatai az egyetemi oktatás és tudományos továbbképzés alapvető ismeretanyagát jelentik.   

Tudományos munkásságának elismeréseként több alkalommal részesült kitüntetésben: 1982-ben Újhelyi-emlékéremmel, 1983-ban Wilhelm Kirchner-díjjal (Németország), 1998-ban Darányi Ignác-díjjal és Gábor Dénes-díjjal, 2014-ben Horn Artúr-díjjal ismerték el munkáját, 2001-ben Pro Urbe díjat kapott Mosonmagyaróvár városától. Oktató- és tudományos munkáját 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerték el. Díszdoktorrá avatta a Veszprémi Egyetem (2004), a Debreceni Tudományegyetem (2008), valamint a Kaposvári Egyetem (2014).
    "Halála nemcsak a takarmányozástudomány képviselőinek, hanem az egész hazai agrártársadalom számára pótolhatatlan veszteség" – olvasható Neményi Miklós akadémikus méltatásában.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.