Elhunyt Mérei Tamás

Nagy Donát 2020-10-03 19:52:00
Hosszú betegség után távozott a Savaria Szimfonikus Zenekar egykori igazgatója.

A szomorú hírt a zenekar Facebook oldala tette közzé.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A csellóművész tavaly arról beszélt, hogy életmentő szívműtétet kellett rajta végrehajtani, aztán a számos komplikáció miatt újra kellett tanulnia beszélni. Később viszont újra sztrókot kapott, és kórházba is került.

Mérei Tamás zenész családban született, öt éves kora óta csellózott, iskoláit Szombathelyen, Budapesten, majd az Egyesült Államokban a Yale egyetemhez tartozó Julilliard School-ban végezte. 1997-ben első résztvevőként a Los Angeles-i Piatigorsky Csellófesztivál fődíját kapta. Szólistaként fellépett a világ jelentősebb hangversenytermeiben, de más alkalmakkor számos vezető világpolitikus is hallgathatta művészetét.

1999-ben - a világon elsőként - lemezre vette Paganini 24 hegedű capriccióját, saját átiratban. 2000-2006-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, közben a Klagenfurti Színház Zenekarának szóló csellistája volt. 2009-től a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, 2010-ben a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke volt. Élénk közéleti tevékenységet folytatott.

2012-ben Az év vasi emberének választották.

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.