Elhunyt a Gyűrűk Urából ismert Zsákos Bilbó

Székely Zoárd 2020-06-20 17:04:00
Sir Ian Holm 88 éves volt.

88 éves korában családja körében elhunyt a brit színész, Sir Ian Holm, akit többek között olyan filmekből ismerhetünk, mint a Tűzszekerek, A nyolcadik utas: a halál, de ő alakította Zsákos Bilbót is A Gyűrűk Ura- és A hobbit-filmekben.

A Parkinson-kórban szenvedő színész utolsó napjait felesége, Sophie de Stempel szénrajzokon örökítette meg, amiket feltöltött az Instagram-oldalára. A hírt a színész ügynöke erősítette meg a Guardiannek.

Ian Holm 1931. szeptember 12-én született az essexi Goodmayes-ben. Először egy amatőr társulatban színészkedett, majd 1949-ben felvették a Royal Academy of Dramatic Art színiakadémiára, tanulmányait kétszer szakította meg, egy évig szolgált ugyanis a hadseregben, majd az Egyesült Államokban lépett fel, diplomáját végül 1953-ban szerezte meg.

Később a Royal Shakespeare Company tagjaként szerzett magának hírnevet, 1998-ban lovaggá is ütötték kimagasló színészi teljesítményéért.

Igazán meghatározó filmes szerepe az 1979-es A nyolcadik utas: a halálban volt, ő alakította Asht, az androidot. Majd jött az 1981-es Tűzszekerek, amiért Oscar-díjra jelölték, illetve amiért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat a BAFTA-gálán. 1985-ben ismét emlékezetes alakítást nyújtott mellett Terry Gilliam Brazil című negatív utópiájában.

Ugyanabban az évben, amikor a Tűzszerekben játszott, ő kölcsönözte a hangját Zsákos Frodónak A Gyűrűk Ura alapján készült BBC-s rádiójátékban, majd két évtizeddel később ő lett Zsákos Bilbó A Gyűrűk ura-filmekben, és a Hobbit-trilógiában is visszatért. Ian Holm az évek során szinkronszínészként és narrátorként is dolgozott, 2004-ben pedig megjelent önéletrajzi könyve Acting My Life címmel.

Ian Holm négyszer nősült, negyedik feleségével, Sophie de Stempellel 2003-ban házasodott össze, és első és a második feleségétől, illetve egy harmadik nőtől összesen öt gyermeke született, három lány (Jessica, Sarah-Jane és Melissa) és két fiú (Barnaby és Harry).

 

Fotó: Access

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést