Elgázolt egy babakocsit toló anyát, majd a sorsukra hagyta egy ittas sofőr, később pedig elképesztő módon visszament bámészkodni a helyszínelésre

Ugytudjuk.hu

2018-08-25 17:56:00
A babakocsit toló édesanya közel húsz métert repült.

Kis híján tragédia történt Szentendrén 2016 októberében. Ami miatt most írunk róla, az az, hogy vádat emeltek a baleset okozásával gyanúsított férfi ellen.

Az édesanya késő délután tolta babakocsiját, benne kéthónapos csecsemőjével a szentendrei Kálvária őt szélén. Rikító rózsaszín dzsekit viselt, a babakocsi színkombinácója feltűnő, narancssárga-szürke volt. Az erősen ittasan volán mögé ülő férfi azonban nem vette észre és hátulról nekihajtott a nőnek.

Az ütközés következtében a nő a motorháztetőre vetődött, a szélvédőnek csapódott, majd az elütés helyétől mintegy 18 méterre az úttestre zuhant. A babakocsi, benne a két hónapos csecsemővel a motorháztető szélének csapódott, és az elütés helyétől mintegy 17 méterre a füves területre repült.

Az anya súlyos sérüléseket szenvedett, csecsemője sérülések nélkül megúszta.

Fotó: ugyeszseg.hu

Itt viszont elképesztő fordulatot vett a történet. A balesetet okozó férfi ugyanis megállás nélkül elhajtott, távolabb megállt, majd gyalog visszatért a baleset helyszínére, ahol elvegyült a helyszíni szemle eseményeit figyelő járókelők között. A  személyleírások alapján azonban a rendőrök felismerték a vádlottat a bámészkodók között, elfogták és őrizetbe vették.

Mint kiderült, annyira sok alkoholt ivott, hogy elfogása után a bűncselekményi mennyiséghatár négyszeresét mutatták ki a vérében.

Súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolják. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását kérte, az ügyben a Szentetndrei Járásbíróság fog majd dönteni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.