Az édesanyja rohant kórházba egy hat éves angol kisfiúval, akinek a nyelve beleragadt egy újratölthető vizes palack tetejébe. A fiú anyja, Clare azt mondja, hogy éppen a boltba indult a gyermekével, amikor azt hallotta, hogy a kisfiú a hátsó ülésen furcsa hangokat ad ki magából. A nő azonnal megállt a kocsijával, majd azt látta, hogy Riley nyelve beleragadt az üveg apró nyílásába. Ebbe itt:

Clare megpróbálta leszedni az üveg tetejét Riley nyelvéről, de nem sikerült. Ekkor döntött úgy, hogy irány a kórház. Ott azonban az orvosok sem jártak több sikerrel, eközben a kisfiú nyelve egyre nagyobbra dagadt, majd egy idő után már nekiállt lilulni is. Ekkor döntöttek a műtét mellett, Clare-nek azt mondták, hogy enélkül akár meg is halhatna.
A fiú anyja belement a műtétbe, az orvosok pedig altatás alá helyezték a kisfiút. Így végül sikerült levágni a vizesüveg fedelét, és a fiú nyelve megmenekült. Igaz egy ideig furcsa színe lesz neki, és néhány hétig beszélni sem fog tudni normálisan.

Clare anyja az interneten osztotta meg a sztorit, azt tanácsolja az anyukáknak, hogy óvakodjanak a hasonló üvegektől.
(Mirror)
Szólj hozzá!
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.
Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.
Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.
A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.
Megmarad a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye is.
A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.
Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.
Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.
Jelenleg nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el lakóhelyét.
Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.
