Nem csak a magyar Álarcos énekest forgatták Budapesten

ugytudjuk.hu 2020-03-31 10:11:00
A cseh és szlovák koprodukció, a Zlatá maska-t párhuzamosan készítették a magyar verzióval.

– Bevett szokás, hogy több ország összedolgozik. Az UFA Magyarország jóvoltából mi biztosítottuk a helyszínt, a stúdiót, a jelmezeket, de az animációt is átvették a cseh verzióban – mondta a Blikknek Verebély Marcell, az Álarcos énekes hazai kreatív producere.

A hazai verzióban látott 12 jelmezt a külföldi stáb is felhasználta, a forgatás viszont a koronavírus-helyzet előtt véget ért, így ez nem okozott gondot.

– Fontos elmondani, hogy mint például a színházakban, úgy itt is a legszigorúbb biztonsági előírásoknak megfelelve tisztították a maszkokat a felvételek között, tehát elő sem fordulhatott, hogy a magyar vagy a külföldi versenyző ne tiszta jelmezt vegyen fel. Bár a hírességek alapvetően nem is érintkeznek a jelmezzel, hiszen mindenkinek saját, személyre szabott aláöltözete volt, a szabályokat mindig betartottuk – folytatta a kreatív producer a Blikknek.

Több hazai híresség is kérte a maszkok, jelmezek átalakítását, hogy jobban kilássanak belőlük és kényelmesebbek legyenek picit.

– Mivel a mi hírességeink már kértek átalakítást, így a cseh–szlovák sztároknak már tökéletesen megfeleltek a maszkok. Bizonyos ruhadarabokból volt duplikáció, cipőből, nadrágból több is kellett, hiszen a versenyzőknek különbözőek a méretei – mondta Verebély.

A cseh-szlovák koprodukcióban is rengeteg magyar szakember dolgozott, a kreatív producer erről a párhuzamos munkáról is beszélt a lapnak.

– A magyar stáb kezdett, leforgattunk egy adást, utána jöttek a külföldi kollégák. Utána pár adást megint mi vettünk fel, majd ők. Úgy kell elképzelni, hogy mondjuk három napot dolgoztunk mi, utána négyet ők, így nem találkoztak egymással a versenyzők és a nyomozók.

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.