Egyszer csak elhatározta, változtat az életén a szombathelyi Annamari

ugytudjuk.hu 2020-03-03 17:37:00
Már lassan 140 kilónál járt, amikor azt mondta: Ennek véget kell vetni.

Éppen 2 évvel ezelőtt lett elege Annamarinak mindabból, amit a tükörben lát, és amit a mérleg mutat - írta meg a hölgy történetét a Ripost.

Vannak, akiknek szinte sosem kell az alakjukkal törődni, mert egy kis odafigyeléssel sokáig karcsúak tudnak maradni. Azonban sokan nem ilyen szerencsések. A Szombathelyen élő Takács Annamari is sokáig úgy gondolta, hogy neki sem adatik meg sosem a vékony test.

Szülei válását traumaként élte meg, és ha bármi negatív élmény érte, korábban mindig az evésbe menekült. Finom falatokkal vigasztalódott és nem foglalkozott azzal, hogy mi történik a testével. Később férjhez ment, és született egy kislánya is.

Két évvel ezelőtt viszont a családi képeket nézve valami történt. Az akkor már 141 kilós Annamari elhatározta: ez így nem mehet tovább!

A kipróbált diéták nem segítettek neki, mindig visszajöttek a nagy nehezen leadott kilók. Így aztán a sport felé kezdett próbálkozni. Mivel a  Szombathelyi Futóklub elnöke régi ismerőse volt, felkereste a segítség reményében. Nem sokkal később már a pályán kocogott.

Az első futóedzést 2018. április 24-én tartottuk. 100 m kocogással és 50 m sétával indultam, ezt ismételgettem 6 körön keresztül. Huhhh… számomra egy maratonnal ért fel, de megcsináltam. Ahogy teltek a hetek, úgy növeltem a futótávot, a sétálós szakaszokat pedig csökkentettem

- meséli Annamari a lapnak.

Hamarosan már meg sem kellett állni a kör befejeztéig. De a futás mellett erősítő edzéseket is végzett, hogy minél több kilót leadhasson.

Júliusban a futóklub tett egy ösztönző ajánlatot Annamarinak: ha decemberig lefogy 20 kilót, kap ajándékba egy igazi futócipőt.

És ő meg is szerezte a cipőt!

Később még jobban rákapcsolt, heti kétszer spinninget és egy tornatermi edzést is elvállalt, majd egy szombathelyi versenyre is benevezett.

5 km-en indultam, hihetetlen, de végül célba is értem! Fantasztikus élmény volt! Szeptemberben egy korábban elképzelhetetlen távon, 10 km-en indultam. Tudtam, hogy utolsó leszek, de az, ahogy a futótársak tartották bennem a lelket, arra legszebb álmomban sem gondoltam volna!

- mesélte boldogan a lapnak Annamari.

Ezután pedig annyira lelkes lett, hogy októberben 4 napon keresztül minden nap lefutotta a 10 km-t.

Soha nem gondoltam volna, hogy erre képes leszek. Versenyeken indultam, és mindenhol célba értem. Júniusra 100 kg alá ment a súlyom! És ezen a pontot már többet akartam, mint lefogyni. Elhatároztam, hogy erős leszek! Elkezdtem hetente egyszer Cross Fit-re járni. Ott tudtam meg csak igazán, hogy milyen az igazán kemény edzés! Érzem, hogy haladok előre… Persze vannak nekem is rossz napjaim, amikor nem megy a futás, de új barátaim mindig átsegítenek a nehezebb periódusokon.

- emlékezett vissza mosolyogva.

Annamari májusban már az Ultrabalatonon fog indulni, ráadásul csapatban, ahol a többiek felé is felelősséggel tartozik. A munkája mellett persze borzasztó nagy erőfeszítés edzésekre járni, de szerencsére egész családja támogatja.

Most 96 kilónál jár, és célja a 90 elérése. De persze valószínűleg itt sem fog megállni, hiszen a sport mára az élete részét képezi.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.