Egyiptomi kém dolgozhatott a német kormány tájékoztatási hivatalánál

Fehér Buda 2020-07-10 18:21:00
Az egyelőre nem világos, hogy milyen információkat szállított megbízóinak.

Eljárást indított Németországban a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat a szövetségi kormány sajtó- és tájékoztatási hivatalának (BPA) egy munkatársa ellen Egyiptomnak végzett kémkedés gyanújával - írta pénteken a Bild című lap.

A szövetségi legfőbb ügyészség a lapértesülést megerősítve közölve, hogy az illetőt idegen hatalom vagy idegen szervezet részére Németország ellen folytatott hírszerző tevékenységgel gyanúsítják. Előzetes letartóztatásba nem helyezték, vádat nem emeltek ellene, írja az MTI. A Bild szerint a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) emberei tavaly decemberben keresték fel a férfit a munkahelyén. Irodáját átkutatták. Az egyelőre nem világos, hogy milyen információkat szállított megbízóinak, de hozzáférhetett a BPA-nál regisztrált egyiptomi újságírók, így emigráns újságírók adataihoz is - áll a beszámolóban.

Az esetről röviden a BfV is beszámolt csütörtökön közzétett éves jelentésében. Azt írták, hogy "intézkedéseket foganatosítottak" a BPA egy munkatársa ellen, aki a gyanú szerint "éveken keresztül dolgozhatott egy egyiptomi hírszerző szolgálatnak".

A BfV szerint Németországban az egyiptomi külföldi hírszerző és a belső elhárító szolgálat is tevékenykedik. Figyelmük legfőképpen Németországban élő egyiptomi ellenzékiekre, köztük a Muszlim Testvériség mozgalom követőire és a kopt keresztény kisebbség tagjaira irányul.

A Bild szerint a "migrációs hátterű" gyanúsított középvezetői beosztásában dolgozott, a BPA azon osztályán, amelyen parlamenti képviselők választókörzeteiből érkező látogatócsoportoknak szerveznek berlini túrákat a törvényhozás és a kormány működésének bemutatására.

Martina Fietz helyettes kormányszóvivő pénteki berlini tájékoztatóján kérdésre válaszolva kiemelte, hogy folyamatban lévő ügyészségi eljárásokról nem nyilatkozhat. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a látogatásokat szervező osztály munkatársai nem férnek hozzá a feladataikat nem érintő adatbázisokhoz, így a hivatalnál regisztrált újságírók adataihoz sem.

A csaknem 500 embert foglalkoztató BPA fő feladata a lakosság tájékoztatása a kormányzat munkájáról és a kapcsolattartás a sajtóval. A közvetlenül a kancellár, Angela Merkel alá tartozó hivatalt Steffen Seibert kormányszóvivő vezeti államtitkári beosztásban.

Fotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.