Barátság level 9999: Egy róka a legjobb barátja egy angol labradornak

Fehér Buda 2019-01-31 18:31:00
Tisztára, mint egy Disney mesében.

Gemma Holdway a családja farmján talált öt rókakölyköt nemrég. A rókák a szénában bujkáltak, alig lehettek idősebbek néhány napnál. Gemmáék egy dobozba tették őket, amit szénával béleltek ki, majd térfigyelő kameráikon keresztül figyelték, hogy visszatér-e értük az anyjuk. Ő azonban nem jelent meg, ezért a család befogadta a kölyköket.

Úgy tervezték, hogy a rókákat egy állatkórházba viszik, hogy később szabadon tudják ereszteni őket, de a legkisebb kölyök ekkor kinyitotta a szemét. A rókák nagyon mély kötődést alakítanak ki azzal az élőlénnyel, akit először megpillantanak. Gemmáék tudták, hogy a kölyköt ezért már nem tudják visszaszoktatni a szabadban, ezért úgy döntöttek, hogy ők nevelik majd fel. A többi négy rókakölyköt végül sikerült eljuttatni a kórházba, hármukat sikerült visszaszoktatni a szabadba, egyikük viszont szintén emberek között él.

Gemmának mondhatni könnyű dolga volt, hiszen éppen állattudomány hallgató. A kis rókát elnevezték Vixey-nek, azóta a család négy kutyájával él együttk. A család egy tágas telken él, Vixey szabadon futkározhat az udvaron a kutyákkal, de vacsoraidőre mindig hazatalál.

A róka együtt is alszik a kutyákkal

 

A rókát akkor szoktatták össze a család kutyáival, miután megkapta a szükséges védőoltásokat. A kutyák először nem tudták mire vélni a jövevényt, de Gemma labradorjával nagyon gyorsan összeszokott. A lány azt mondja, hogy a róka mindenhová követi a kutyát, a legjobb barátok lettek. Vixey utánozza a többi négylábú viselkedést, ugyanazt eszi, mint ők, imádja a konzerves kutyaeledelt, de a csirkehúshoz valamiért hozzá sem nyúl.

Vixey-t most éppen arra próbálják megtanítani, hogy hogyan sétáljon pórázzal. A nyakörvét már megszokta, erre egy kis csengőt is tettek a gazdái, mert a róka olyan gyorsan mozog, hogy sokszor azt sem tudják, merre jár. 

A család azt mondja, hogy Vixey-t már nem tudnák visszaszoktatni a vadonba, főleg azért, mert érezni rajta az emberek szagát. Félő, hogy a többi róka ezért nem ismerné meg őt, esetleg le is vadásznák miatta. Gemma szerint azonban Vixeynek nem hiányzik a vadon, szerinte a róka abban a tudatban él, hogy ő is egy kutya.

(Metro)

Szólj hozzá!

Járműveket szanál a Győr-Szol 

Ha seprőgépet, öreg furgont, vagy konténerszállító-teherautót venne, most licitálhat!

Az airsoft és a szükséges felszerelések

Az airsoft egy izgalmas, taktikai csapatsport, amely az elmúlt évtizedekben világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert.

Magyar–osztrák nyugdíjtanácsadó napokat szervez a Magyar Államkincstár Győrben és Szombathelyen

A rendezvények specialitása, hogy a kihelyezett ügyfélszolgálatokon egyszerre vannak jelen mindkét ország nyugdíjügyintézői, akik segítenek az igénylésben, a jogosultsággal kapcsolatos kérdésekben, és átveszik a szükséges dokumentumokat.

2:1-re legyőzte az ETO FC a Rapid Wien-t a Konferencia-liga play-off első körében

Mindegy mit írtak az osztrák lapok, nem volt ‘megoldása’ a győriek ellen a bécsi alakulatnak. 

21 millió forintból valósult meg több fejlesztés Győrszentivánon, a képviselői keretből

Új játszótér, buszmegálló és felújított óvoda is szerepel a listán.

980 ezer forintért árulják a Haladás NB II-es csapatának levetett mezeit

Ugyanennyi a kikiáltási ára a csapat megmaradt ajándéktárgyainak.

Mi befolyásolja az internetcsomag kiválasztását?

Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka.