Egy nagy fehér pacát nézegetnek a Haladás pálya szomszédságában élők, akik továbbra is várnak a szakértői vizsgálatra, ami kimondaná, hogy a ponyva kisüti a szemüket

Farkas Bazsi 2020-07-16 14:16:58
10 lépcsőház lakásai érintettek.

2017-ben adták át a Haladás Sportkomplexumot Szombathelyen. Az épület sokkal magasabb lett, mint volt a korábbi, így amíg korábban a szomszéd lépcsőházak lakásaiból egészen az Oladi dombig el lehetett látni, most fal szerűen az ablakok elé tornyosul a stadion fehér ponyvája. Korábban az RTL Híradó is foglalkozott vele, hogy még szűrt fénynél is annyira visszaveri a fényt a fehér ponyva, hogy elvakítja a lakókat. 

Vakító a stadion ponyvája

Kattints még több RTL Híradó tartalomért!

A 2019 novemberi közgyűlés arra kérte fel Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), akkori polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a stadion üzemeltetőjével arról, hogy át lehet e festeni vagy valamilyen módon színezni az épület fehér borítását. A membrán azonban annyira high tech technológiával készült, hogy teljesen tapadásmentes, így átszínezni lehetetlen. Egy plusz szerkezet építésének lehetőségét is vizsgálták, itt azonban arra jutottak, hogy amennyiben a membrán elé bármiféle új anyag kerülne, így az garanciáját veszítené.

A lakások esetleges forgalmi értékének csökkenése is téma volt. A 2019. márciusi közgyűlés arra kérte fel a polgármestert, hogy vizsgáltassa meg, hogy a Sportkomplexum építése általában milyen hatást gyakorolt a környező lakásokra. 

A szakértői vélemény azt mondta ki, hogy a Stadion környezeti hatása inkább pozitív, beleértve az eseti problémákat, amelyek az előzőekben is fennálltak". Viszont megjegyezte a szakértő, hogy a parkolási helyzet az újonnan létesített pálya körüli parkolókkal jelentősen javult. 

Előfordulhatott, hogy a szakértő nem járt azokban a lakásokban, ahol a lakók mindenféle praktikával próbálkoznak, hogy a fehér ponyva vakítása ellenére élhetővé tegyük otthonukat. Sokan ugyanis nappal is sötétítő függönyt húznak az ablak elé, vagy leengedett redőny mellett kénytelenek élni. 

Éppen ezért Kopcsándi József (Éljen Szombathely!) a körzet képviselője tavaly decemberben igazságügyi ingatlanszakértő bevonásával további vizsgálatok lefolytatására kérte fel a polgármestert. A kérdés az volt, hogy a Rohonci út 26-36 lépcsőházak lakásaiban a Sportkomplexum kilátást eltakaró hatása, és a ponyva vakító fényvisszaverése miatt keletkezett e forgalmi érték csökkenés, és ha igen, akkor mekkora mértékű ez a csökkenés. 

Kopcsándi azt szerette volna, hogy a szakértői vizsgálatot a képviselői keretének terhére rendelje meg az önkormányzat. 

Csakhogy közben jött a járvány. Márciusban pedig Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester úgy döntött a képviselői kereteket bevonja a vírus elleni védekezés alapjába. Ez pedig vitte a szakértői díjazás fedezetét is. 

Az tehát továbbra is várat magára, hogy végre egy szakértői vélemény is kimondja azt, amit a Sportkomplexum mellett élők már évek óta tudnak és tapasztalnak: Az ablakuk előtt épült monstrum eltakarja a kilátást, vakítja őket és megkeseríti a mindennapjaikat.

Szólj hozzá!

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.