Egy kutató szerint elszámoltuk magunkat, 2012 helyett a most vasárnap lesz a világvége

Fehér Buda 2020-06-17 15:15:00
Megkoronázná 2020-at az apokalipszis.

Sokan emlékezhetünk még arra a maja naptárra, amely egészen 2012-ig számolta a napokat. Egészen pontosan 2012. december 21-ig, ebből sokan arra következtettek, hogy az ősi amerikai civilizáció azt jósolta, hogy ezen a napon jön majd el a világvége. Nem így lett, hét és fél év után még mindig itt vagyunk, habár egy amerikai kutató szerint már nem sokáig.

Paolo Tagaloguin, egy maja-kutató a Twitteren írt egy üzenetet, ami szerint rosszul számoltuk a napokat, mert szerinte a maják a Julián-naptárhoz hasonlóan készítették el a saját kalendáriumukat. A modern társadalmak nagy része a Gergely naptárat használja, így van egy kis csúszás a két naptár között.

Egészen pontosan nyolc év, ezért Tagaloguin azt jósolta, hogy a Föld június 21-én fog valamilyen formában megsemmisülni.

De úgy néz ki, hogy Tagaloguin nem gondolta komolyan a saját jóslatát, hiszen amint felkapta a Twitter az üzenetét, a kutató törölte azt, hogy ne keltsen túl nagy riadalmat. Ennek ellenére még a NASA-hoz is eljutott a tweet, az űrügynökség viszont azt mondja, hogy semmi olyat nem tapasztaltak, ami arra utalna, hogy közeleg a vég.

A NASA egyik szóvivője azt is elmondta, hogy már eléggé betelt náluk a pohár az armageddon-jóslatok miatt, hiszen lassan már két évtizede jönnek a furcsábbnál furcsább jóslatok. Az egész a kétezres évek elején kezdődött, amikor az emberek egy része azt mondta, a sumérok felfedeztek egy bolygót, a Nibirut, ami azóta a nap takarásába került, így nem látható a Földről. A jóslat szerint azonban a rejtélyes bolygó és a Föld pályája keresztezné egymást valamikor a jövőben, ami persze katasztrófális következményekkel járna. Először 2003-ra ígérték a nagy találkozást a Nibiru-hívők, majd 2012-re, de eddig ez mindig elmaradt.

A NASA viszont már többször is bizonyította, hogy a Nibiru nem létezik, hiszen a gravitációs mezőket vizsgálva látszik, hogy a Föld pályáján csak a mi bolygónk mozog. Szóval nem kell attól paráznunk, hogy a jövő héten a 2020-as katasztrófák sorába beállna még az apokalipszis, habár az idei eseményeket figyelembe véve már egyáltalán nem is lepődnénk meg rajta.

Fotó: Pixabay

Forrás: LadBible

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?