Egy kattintásnyira az új nappalitól a szombathelyi Holnap Háza

ugytudjuk.hu 2020-02-14 14:55:00
Segíts, hogy új IKEA bútorokat kapjon az otthon!

Ritkán, de előfordul, hogy egy kattintás, vagy megosztás a közösségi oldalakon valódi segítséget ér. Ez a ritka alkalom most eljött, éljetek vele:

egy-két kattintással segíthet a szombathelyi Holnap Háza lakóotthon nappaliját berendezni vadi új bútorokkal. 


Az Ikea hirdetett pályázatot nonprofit szervezeteknek, hogy új bútorokhoz juthassanak.  Az Esőemberke Vas megyei autistákat segítő alapítvány Holnap Háza lakóotthonát az Ikea közel ezer jelentkezőből választotta be a 15 „fős” finisbe, most pedig roppan demokratikusan a közönségre bízta a döntést, kik kapják a legnagyobb értékű utalványt, melyet bútorra válthatnak be – tudtuk meg a lakóotthontól.

Veled közösen: Esőemberke Alapítvány

Az ESŐEMBERKE ALAPÍTVÁNY 1997-ben jött létre szülői kezdeményezésre. Az alapítvány fő célja a Vas megyében autizmussal élők és családjaik összefogása. Már az alapító okiratban szerepelt egy felnőtt intézmény létrehozásának terve, hogy gyermekeik fejlesztését, speciális megsegítését az iskolai tanulmányok után is biztosítva lássák szüleik. A Holnap Házában autista és értelmi sérült felnőttek élnek.

A 15 szervezetet három csoportra osztották, amelyeket három áruházhoz soroltak. A Holnap Háza egyetlen vidékiként egy nagyon erős budapesti vonzáskörzetbe, a budaörsi üzlethez került. Ehhez képest nem áll rosszul a csapat, második, harmadik helyen mozog az épp aktuális szavazatszám alapján, köszönhetően az eddigi kedves klikkelőknek.  Az öt versenytárs mindegyike kap ajándékot, de minél magasabb helyezést ér el, annál nagyobbat. 


A tizenegy éve működő, tíz autista, illetve értelmileg sérült néhány esetben mozgásában is korlátozott felnőtt lakónak otthont adó ház nappalijának bútorai igencsak leamortizálódtak: Nem véletlenül: ez a hely a ház szíve, központi helye, a közös programok és tévézések, tereferék színhelye. A cserét önerőből az alapítvány igencsak nehezen gazdálkodná ki, egy második hellyel viszont már tényleg egy szép, strapabíró, és a lakók speciális igényeinek megfelelő bútorzathoz juthatnának. A lakók maguk is részt vesznek a kampányban, az egész Bádonfát, a fél Bogátot és egy negyed Szentkirályt végigszórólapozták, ameddig a biciklijük és a „gyaloglójuk” csak elért.


Mindenki másnak csak egy-két kattintásába kerül, hogy egy új kanapé, egy megfelelőbb asztal, néhány strapabíróbb fotel kerüljön a lakóotthonba. Elméletileg törzsvásárlók szavazatára számított az áruház, de többek arról számoltak be, hogy egy nagyon egyszerű regisztráció után bárkinek a szavazatát elfogadja a rendszer. De ha nem, már a próbálkozást is köszöni a lakóotthon. És persze köszönet mindazoknak, akik már klikkeltek, és azoknak is, akik most teszik majd meg az Ikea oldalán
 

Szólj hozzá!

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.

A kormány elrendelte a szennyezett zúzott kő eltávolítását Szombathelyen

A kormány a leginkább szennyezett területen, a szombathelyi Oladi plató városrészben elrendelte az érintett útszakaszokon az azbeszttel szennyezett zúzott kő eltávolítását - jelentette be Szondi Vanda kormányszóvivő csütörtökön Budapesten.

A Duna két arca a győri régióban: 72 éve pusztító árvíz, ma rekordközeli alacsony vízállás

Míg 1954-ben a folyó elöntötte a Szigetközt és Révfalut, idén a rendkívüli alacsony vízszint okoz aggodalmat.

Beiktatták Takács Tibort, Vas megye új rendőr-főkapitányát

Ma tartották az ünnepélyes állománygyűlést.

Egy klímaberendezés mögé rejtettek több mint négyezer doboz cigarettát - a GYMS megyei NAV kutyáját azonban nem tudták becsapni

A pénzügyőröknek gyanús lett a szinte üres furgon, végül 4550 doboz bolgár zárjegyes cigaretta került elő a padló alól.

Próbáld ki az egyedi vászontáskát: stílus és környezettudatosság

Mindannyian szeretnénk valami újat, valami személyeset, ami igazán tükrözi a személyiségünket. És ha már a mindennapi bevásárlásról van szó, miért ne lehetnénk divatosak?

KSH: 764 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset májusban

A nettó átlagkereset meghaladta az 535 ezer forintot, a reálbérek pedig 9 százalékkal emelkedtek egy év alatt.