Egy hét telt el 2020-ból, és már meg is jelent a legundorítóbb új trend: a csótánytej

ugytudjuk.hu 2020-01-07 19:26:00
Állítólag rendkívül jó tápanyagforrás, de mi inkább kihagynánk.

Új őrület jelent meg a közösségi oldalakon, a csótánytej. A tej épp olyan undorító, mint elsőre hallatszik, igaz, csak a csótányok egyetlen faja, a főként Indiában és Óceánia egyes részein honos diploptera punctata képes ilyet termelni, szóval akár még egzotikumként is felfogható.

A táplálkozási szakértők egy ideje már foglalkoznak a csótánnyal, hiszen nem gyakori, hogy egy ízeltlábú anyatejjel nevelje fel a kicsinyeit. A vizsgálataik kimutatták, hogy a csótány tejében rengeteg a protein, és háromszor táplálóbb mint az emberi anyatej, ezért szinte egyértelmű, hogy azt is kutatni kezdték, hogy az emberek miként használhatnák fel a kétes helyről érkező folyadékot.

Azért van egy igencsak nagy bökkenő, a csótányok nem termelnek annyi tejet, mint egy tehén, és nem is élik túl a fejést. A Healthline számításai szerint nagyjából

1000 csótánnyal kellene végezni ahhoz, hogy egy fél pohárnyi tejet kinyerjenek a szakemberek.

Szóval az ital egyáltalán nem vegán barát. A szakértők szerint éppen ezért nem lehet majd tömegtermeléssel előállítani a csótánytejet, hiszen rendkívül drágán, rendkívül kevés folyadékot lehetne kinyerni belőlük. A hozzáértők szerint azért a tehetősebbek rákaphatnak a protein dús lére, valahogy úgy, mint a felső tízezer a kaviárra.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.