Egy éven keresztül rendszeresen szeretkezett egy delfinnel egy férfi, aki most könyvet írt az egészről

ugytudjuk.hu 2020-03-21 11:08:00
A férfi a könyvben azt állítja, hogy a delfin csábított el őt, nem fordítva.

Minden idők egyik legmegrázóbb könyvét készül a piacra dobni Malcolm Brenner, aki arról írt, hogy egy éven keresztül létesített szexuális kapcsolatot egy delfinnel, íja a Mirror. A történet már így is elég durva, de Malcolm szerint a delfin csábította el őt, nem pedig fordítva.

A 68 éves férfi a könyvében leírja, hogy még egyetemi hallgató volt, amikor elkezdődött a kapcsolata a delfinnel a '70-es években. A delfinnel egy vízi vidámparkban ismerkedett össze, amikor fényképeket készített a park számára. Az akkor a 20-as éveiben járó Malcolmnak megengedték a dolgozók, hogy úszkáljon egy kicsit a delfinnel,

a férfi szerint ekkor a Dolly névre hallgató delfin hozzádörgölőzött, ebből pedig biztosra vette, hogy az állat le akar feküdni vele.

Malcolm először nem engedett Dolly csábításának, mire az állat egyre agresszívvá vált, a többi pedig történelem. A kettejük románca viszont csak kilenc hónapig tarthatott, mert a vidámparkot bezárták, Dolly-t pedig egy másik intézménybe költöztették. A delfin nem sokkal ezután meghalt, 

Malcolm szerint öngyilkosságot követett el, amiért nem találkozhattak többet.

Malcolm könyvének hallatán felhördültek az állatvédők, de a férfi szerint semmilyen erőszakot nem tartalmazott a delfines kalandja. Sőt, Dolly még élvezte is az egészet, Malcolm szerint pontosan tudta, mi történik. Egyébként meg ő is állatvédőként tekint magára, Malcolm azt mondja, azért osztotta meg a világgal a kettejük románcát, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy milyen egészségtelen a delfinek számára a fogságban eltöltött idő.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.