Egy egész fasort vágtak ki az épülő szombathelyi fociakadémia miatt

Farkas Bazsi 2020-05-26 11:59:00
Szélesítik a bevezető Pohl-tó utat, ennek esett áldozatul 34 fa. A beruházó azt mondja, ültetni fognak helyette.

Áprilisban voltunk kint utoljára a Sé és Szombathely között épülő labdarúgó akadémiánál. Bár akkor szigorítások mellett éltük az életünket, a nemzetstratégiailag fontos beruházás nem állt meg. Markolók, teherautók, munkások tömkelege dolgozott a 6 milliárd forintból, a Nemzeti Sportközpontok beruházásában, a ZÁÉV Zrt. kivitelezésében épülő létesítményen.

Fotók: Farkas Bazsi

A terület közvetlenül az Illés Akadémia mellett található,így talán nem véletlen, hogy az állami beruházás bérlője a Szombathelyi Haladás többségi tulajdonosa, az Illés Akadémiát is üzemeltető Illés Sportalapítvány lesz, havi 400 ezer forint plusz áfáért. 

A napokban a szakemberek nekiálltak előkészíteni a bekötőutat a sportlétesítményhez. A Pohl-tó utat nem csak leaszfaltozzák, hanem szélesebb is lesz, mint korábban, így egy egész fasort kellett kivágniuk ahhoz, hogy egy kétirányú forgalomnak elegendő 2 sávos műút valamitn járda helyet kaphasson. 

Fotók: Farkas Bazsi

Azt már a beruházó Nemzeti Sportközpontoktól tudtuk meg, hogy az út kiszélesítését a szombathelyi önkormányzat saját hatáskörben írta elő a kiviteli tervek engedélyezésénél 2017-ben. 

Most 34 fát vágtak ki.

De pótolni fogják őket. Összesen 10 különböző fafajból 15 egyedet telepítenek, valamint 4 féle cserjéből összesen 572 példányt ültetnek el a területen. A NSK azzal nyugtatott, hogy a most kivágott és a telepített fák köbméterre nem fognak eltérést mutatni.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.