Egy amerikai nő Tiktokja miatt kitört a transzatlanti teaháború

Fehér Buda 2020-06-25 17:32:00
Elvesztették a fejüket a britek, amikor meglátták, Michelle hogy készíti a teáját.

A bostoni teadélután óta nem látott indulatok forrnak az interneten egy amerikai anyuka videója miatt. Michelle, aki a Tiktok bemutatkozása szerint Észak-Karolinában él ugyanis gondolt egyet, és megmutatta a világnak, hogy ő miként készíti el a teáját. Eddig ugyan nincs gond a dolgokkal, a nő bemutatója viszont minden egyes pillanattal egyre elvetemültebb lesz.

Michelle először instant teaport kever össze egy kis limonádéporral, majd fahéjat, szegfűszeget, egy kisebb falunak elegendő cukrot és egy kis Tang márkájú üdítőitalport dobott a kotyvalékba. 

Az antihős ezután bevág a mikróba egy bögre vizet, és csak ezután adja hozzá a porkeveréket az italhoz.

null

null

Michelle agymenéséről viszont gyorsan kiderült, hogy a nő csak lájkokért trollkodik a neten, Michelle ugyanis az Egyesült Királyságban él, az ökörködésével pedig több milliós nézettségre tett szert. Kapott is az alkalmon, elkészítette a videó folytatását, amiben megpróbált elkészíteni egy bögre brit teát is. Az angolok viszont már ött elvesztették a fejüket, hogy a nő az egész procedúrát hideg vízzel kezdi, aztán ismét megjelent a hírhedt mikró is.

Habár a nő nyilvánvalóan viccnek szánta a néhány másodperces felvételt, a Tiktok eljutott az egyik brit nagykövet is, Karen Price a Twitteren oltotta szét Michelle-t. Ehhez pedig több katonai tanácsadó segítségét kérte, ez a videó lett a végeredmény.

 

null

null

 

Persze az amerikaiakat sem kell félteni, az egyik amerikai nagykövet azt mutatta be, hogyan készítik el a britek a kávét, és naná, hogy a férfi egyből az instant kávéval kezdte.

 

null

null

 

Pierce egyelőre nem tudott reagálni Johnson nagykövet vitriolos videójára, de a két fél már valószínűleg a transzatlanti háborúra készül.

Forrás: The Guardian

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.