Megsemmisítette a Szolnokot az Egis Körmend

Vágvölgyi Bálint 2019-10-12 15:41:00
Brutális erődemonstráció.

Turner kosarával indult a piros-fekete rangadó, amire Jones válaszolt egy gyorsindítás után. Edwards egyből egy triplával jelentkezett, majd Turner csinált egy 2+1-es akciót, majd egy gólpasszt is kiosztott Kellernek, így két és fél perc játék után már 10-2-re vezettek a hazaiak. Sőt, Oroszi triplája után Dragan Alekszics vezetőedzőnek időt is kellett kérnie. Továbbra is remek védekezéssel és könnyű támadásokkal operált a Körmend, a vendégeknek pedig minden kosarukért meg kellett izzadnia (7. perc: 25-11). A hátralevő időben úgy tűnt, hogy bejönnek 10 alá a vendégek, de Németh utolsó másodperces távolija 15-re növelte a különbséget (33-18) - írja tudósításában a BB1.hu, kosaras szakportál.

Smith középtávolija indította a második negyedet, majd Krisztics zsákolt egyet. A körmendiek azonban továbbra is sok labdát szereztek és sok könnyű kosarat dobtak. A játékrész első öt perce nem sikerült olyan ponterősre, mint az előző felvonásban, mindössze 6-6 pontot pakoltak fel a táblára a csapatok. Taylor centerezése nagyjából 3 perces gólcsendet tört meg, ráadásul ekkor már 17 ponttal ment a Körmend. Egy újabb elszórt labdát követően már a húszat is átlépte a különbség, Dragan Alekszicsnek ismét időt kellett kérnie. Tizennyolc perc játék után már 10 eladott labdája volt a Szolnoknak. Krisztics küldött egy trojkát a helyére 40 másodperccel a vége előtt, ami a vendégek 30. pontját jelentette, majd Turner ziccerezett egyet szerzett labdából, így 47-30-as eredménnyel mehettek nagyszünetre a csapatok.

A második félidőt Edwards közelije indította, majd Smith követett el egy sportszerűtlen hibát, így ismét 20 fölé nőtt a különbség. Varnado alley-oopja ugrasztotta talpra a közönséget, majd Németh dobott egy tempót. A 24. percben Turner már 7 gólpassznál járt a hazaiaknál, míg a vendégek irányítója Smith 5 eladott labdát vétett. Varnado triplája után újabb időt kért a Szolnok, ekkor már 64-34 volt az állás. Ezután Durázi is megszerezte első pontjait, szinte akkor dobott kosarat a Körmend, amikor akart. Továbbra is rengeteg labdát adott el a Szolnok, miközben a hazaiaknál már a fiatalok is komoly perceket kaptak, a játékrész végére továbbra is maradt a tetemes különbség (74-44).

A záró etapban már alábbhagyott a csapatok koncentrációja, ami sok eladott labdát, kihagyott dobást és körülményes támadásokat eredményezett. Érdemi változás már nem történt, megérdemelten nyerte a Körmend a 3. forduló egyik rangadóját.

Egis Körmend – Szolnoki Olajbányász KK 89-60 (33-18, 14-12, 27-14, 15-16)

Bajnokság, 3. forduló
Körmendi Városi Sportcsarnok
V.: Benczur T., Nagy V., Györfy R. (Várhalmi Zs.)

Körmend: Turner 10, Oroszi 3/3, Edwards 16/3, Varnado 11/6, Keller 10. Csere: Kastrati 7/3, Ferencz 2, Taylor 12, Durázi 4, Németh 9/3, Takács 2, Filipovic 3.

Szolnok: Smith 5/3, Jones 22/6, Kovács 5/3, Krisztics 8/6, Morant 4. Csere: Tucker 16/6, Tóth N. -, Rudner -, Csák -.

Szólj hozzá!

A japán minimalizmus és a skandináv dizájn találkozása

A lakberendezés egyik legérdekesebb stílusa jelenleg a Japandi, ami a japán és skandináv irányzatok tökéletes uniójaként ismert.

“Rendelkezésünkre áll a klub és az ELTE közötti teljes levelezés”

SZKKA szülői munkaközössége is reagált arra, hogy az ELTE kitette az kéziseket a sportcsarnokból és az irodákból is.

Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Uros Rosic elhagyta a Kaposvár csapatát és a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Falco KC Szombathely színeiben folytatja pályafutását.

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

A megszűnő Közszolgálati Közalapítvány helyett létrejönne a Független Közmédia Testület.

Magyar Péter: az illegális migráció elleni harc az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága

A miniszterelnök szerint az előző kormány hazudott a költségvetési számok, az uniós források, az orosz-ukrán háború, a rezsicsökkentés kapcsán, és az ország társadalmi helyzetéről is.

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.