A Körmend száz pont fölé jutott, simán verte a DEAC-ot

Vágvölgyi Bálint 2019-01-09 19:44:00
A Rába-partiaknak ez volt az első meccsük az évben.

Ahogy az várható volt nem feltartott kezekkel érkezett Körmedre a DEAC - írja a BB1, kosaras szakportál. Az elszántság mellé azonban nem társult “feszes védekezés”, pontgazdagra sikerült az első negyed. Ferencz ugyan triplákkal sokkolt a találkozó elején, de Ivosev, és főleg Boriszov pontjainak köszönhetően sokáig szoros volt a játékrész. Hol mindent bedobtak a csapatok, hol, megmosolyogtat hibák után, percekig egyik csapat sem talált be. Végül a hazaiak céloztak jobban a nagy rohanásban. 30-22.

A nyolcpontos előny birtokában megnyugodott a Körmend, már a 20. másodpercben közé tette a lélektanilag fontos “tízet”. A DEAC azonban nem engedte, hogy túl gyorsan eldőljön az összecsapás, Manigat triplája után öt pontra visszakapaszkodtak, a meglehetősen feszült hangulatú mérkőzésen. Továbbra is sok volt a hiba mindkét oldalon. A vasiak minden erőfeszítésük ellenére nem tudták lerázni a motivált vendégeket, három perccel a nagyszünet előtt már csak kettő volt közte. Eszmélt azonban a Egis Körmend. Ferencz és Hammonds is betalált távolról, tíz lett közte, és ezen már csak egy Ivosev tripla tudott valamennyit kozmetikázni. 55-48.

A második félidő, az egész mérkőzésen jól játszó, Price kosarával indult, ez meg is adta az alaphangot a második játékrésznek. A Körmend egyre koncentráltabban játszott, és az egyre jobban nyíló olló, szemmel láthatóan megzavarta a DEAC-ot. Mínusz tizenötnél, hat perccel a harmadik negyed vége előtt, Berényi mester még egy időkéréssel megpróbálkozott, de a remélt eredmény elmaradt. A nagyon jól játszó Körmend gyorsan 21 pontra növelte előnyét. 86-62.

Ekkora különbségnél az utolsó negyed csak formaság volt. Ennek ellenére feszült hangulatú, sok hibával tarkított negyedet láthattak a nézők, aminek az egyetlen tétje az volt, mikor éri el a 100 pontot a Körmend. Erre végül három perccel a vége előtt került sor, Bradford duplája után 101-78 volt az eredményjelzőn.

A második félidőben szenzációsan játszó Egis Körmend megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

Egis Körmend – DEAC 113-82 (30-22, 25-26, 31-14, 27-20)

Bajnokság, 15. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
Pálla Z., Török R., Boros T. (Nagy J.)

Egis Körmend: Thames 4, Price 18/3, Ferencz 18/12, Hammonds 21/3, Delas 6. Cserék: Csorvási 10, Takács 2, Oroszi -, Lajsz -, Bradford 18/6, Németh 16/6

DEAC: Dugat 16/3, Manigat 19/6, Boriszov 15/9, Ivosev 15/9, Amigo 7. Cserék: Polyák -, Velkey -, Omenaka 6, Bognár 4, Kosa -.

(via BB1)

 

Szólj hozzá!

Miért érdemes külön pihenőzónát kialakítani a kertben?

A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.