Kiütötte az ellenfelét az Egis Körmend

ugytudjuk.hu 2020-01-29 20:01:00
Hatalmas fölénnyel nyertek a vasiak.

Azt már korábban eldőlt, hogy a hátralévő két forduló eredményétől függetlenül az Egis Körmend már nem juthat tovább a FIBA Europe Cup második csoportköréből, írja a BBall1.hu. Ettől függetlenül a vasiak fogadkoztak, mindent megtesznek azért, hogy szépre sikerüljön a hazai búcsú. A csoportelső Dinamo Kijev ellen nem ígérkezett könnyű feladatnak.

Az első kosarat a Körmend szerezte, Turner volt eredményes a büntetővonalról. Remekül kezdték a meccset a vasiak, három perc után 15-4-re vezettek, Turner egymaga hét pontot dobott. Időt is kértek az ukránok. Nem sokat használt. A piros-feketéknél Taylor, Turner és Kastrati is betalált. 21-4 volt az eredményjelzőn. Két perccel a negyed vége előtt, Németh Ákos hintett egy triplát, majd egy duplát. Jó pillanatai voltak a fiatal magyar kosarasnak. A negyed vége 33-13 lett.

A második negyedben ott folytatta a Körmend, ahol abbahagyta. Motiváltan, jól kosárlabdázott Matthias Zollner együttese. A tréner több fiatalnak is lehetőséget adott, akik éltek is ezzel. Jól szállt be Durázi és Filipovic is. A Körmend gyorsan közé rakta a harmincat, és gyakorlatilag eldöntötte a meccset. 60-32.

A második félidő gyakorlatilag edzőmeccsé silányodott. A vasiak fantasztikus napot fogtak ki, a Kijev pedig egyre jobban elengedte a mérkőzést. Lehetőséget kapott Martinez is, de Varnado, Kastrati és Turner vitte a prímet.

A harmadik negyed végén 83-52 volt az eredményjelzőn, a végeredmény pedig 96-74 lett.

Egis Körmend - BC Kijev Basket 96-74 (33-13, 27-19, 23-20, 13-22)

FIBA Europe Cup, K-csoport, 5. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
Játékvezető: Vučković (szlovén), Kounelles (ciprusi), Mavisu (török)

Egis Körmend: Turner 17/9, Edwards 7/3, Kastrati 16/6, Varnado 17/15, Taylor 11. Cserék: Durázi 2, Ferencz 15/6, Filipovic 4, Németh 7/3, Takács -, Oroszi -, Martinez -.

BC Kijev Basket: Korenyuk 21, Shepherd 5/3, Bliznyuk 5/3, Hill 5/3, Pavlov 12. Cserék: Kondrakov 11/9, Zaiets 5/3, Klassen 2, Petrov 5/3, Pustozvonov -, Krutusz 3/3.

Szólj hozzá!

Miért érdemes külön pihenőzónát kialakítani a kertben?

A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.