Kiélezett meccsen, otthon kapott ki az Egis Körmend a Fiba Europe Cupban

Vágvölgyi Bálint 2019-11-13 19:44:00
A Bakken Bears visszavágott a vasi csapatnak.

Jordan Varnado betegség – mandulagyulladás – miatt nem játszott az Egis Körmendnél, akik ma nagy lépést tehettek volna a győzelem, illetve akár a csoportelsőség felé is - írja a BB1. hu kosaras szakportál.

Nem indult jól a meccs a magyar csapat szempontjából, két és fél perc után 0-7 állt a táblán. Durázi büntetőből törte meg a közel háromperces körmendi kosárcsendet (csak az elsőt dobta be). 1-9 után aztán 12-12-nél már egál volt, köszönhetően Kastrati hármasának. Sőt, nem sokkal később, 17-15-nél már a Körmend vezetett. A nyolcadik percben, öt pontos hátrányuknál időt kértek a dánok. 24-15 után még kaptak kaptak két hármast a vasiak, így egy negyed után 25-21 volt az állás. Durázi elemében volt, tizenkét pontig jutott. Érdekesség, hogy míg a körmendiek tizenkét, addig a dánok egy büntető sem dobtak. Beakadt viszont öt tripla is a fekete mezeseknél, hat kísérletből.

Sorban adogatták el a labdákat a körmendiek, másfél perc után vissza is vették a vezetést a „medvék”, 27-29-nél időt kért Zollner. Taylor vitte hátán a csapatát, jóformán csak ő talált be a második negyedben, pedig az első felvonás után még pontja sem volt a centernek. Pontatlan volt a vasi együttes, a tizenhetedik percben, 34-36-nál újra magához hívta játékosait Zollner. Húsz perc játék után 41-41 volt az állás.

Az ex-paksi Evans vezérletével 43-48-ra újra megléptek az északiak, majd 55-55-nél lett ismét döntetlen. Nagyot birkóztak egymással a csapatok, semmi sem változott, semmi sem dőlt el, 60-60-ról indult a záró felvonás.

Továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok, de inkább a dánok irányítottak, akiknek mindenre volt válaszuk. Másfél perccel a vége előtt hat pont volt közte (77-83), amikor időt kért Zollner. Edwards üresen maradt, be is vágott egy triplát. A vendégek rontottak távolról, és róluk is ment ki a labda. Edwards újabb triplakísérlete azonban lejött, Durázi faultja után pedig dobhatott a Bakken. Darboe mindkettőt bedobta, majd Evans is a vonalra állhatott, ő csak a másodikat, így tehát ugyanúgy hattal nyert a Bakken Körmenden, mint Ferenczék náluk.

A körmendi továbbjutására még várni kell.

Egis Körmend - Bakken Bears 80-86 (25-21, 16-20, 19-19, 20-26)

FIBA Europe Cup, H-csoport, 4. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Mavisu (török). Jokic (montenegrói), Gracin (horvát)

Körmend: Turner 18/3, Edwards 16/6, Ferencz 2, Durázi 17/6, Taylor 14. Csere: Kastrati 10/6, Takács 3/3, Németh -, Filipovic -.

Bakken Bears: Darboe 7/3, Ongwae 5, Evans 16/3, Jukic 14/6, Diouf 14/3. Csere: Hilliard 19/9, Ortiz 3/3, Sahlertz 6/, Galloway 2, Efianayi -, Laerke -.

Szólj hozzá!

Miért érdemes külön pihenőzónát kialakítani a kertben?

A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.